Nyílt napok az ELTE-n

Mint minden évben, idén is megrendezésre kerülnek a nyílt napok, melyek nagy segítségére lehetnek a végzős középiskolásoknak.

Akik az idei tanévben végeznek középiskolában, nagy dilemma előtt állhatnak azzal kapcsolatban, hogy hova jelentkezzenek, mi is érdekli őket igazán, mivel foglalkoznának leginkább diploma után. A nyílt napok megkönnyítik a dolgot, mivel betekintést engednek az adott szak rejtelmeibe, körképet kaptok az adott karon lévő szakokról és arról, miket tanulnak ott a hallgatók. Nyílt napon a kar tanárai előadásokat is tartanak, ahol megtudhatjátok, hogyan is zajlik egy egyetemi óra és hasznos dolgokról is tájékozódhattok az egyetemmel kapcsolatban. Megismerhetitek a karok épületeit belülről, beszélhettek jelenlegi hallgatókkal tapasztalataikról, tájékozódhattok tőlük az egyetemről, adott szakról.

Lássuk mikor, hol lesznek nyílt napok:

Informatikai Kar (IK): november 20.

Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) Politológia: november 21.

Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) Jogász: november 26.

Társadalomtudományi Kar (TáTK): december 5.

Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK): várhatóan január 25.

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar (BGGYK): január 29. 10.00-15.00 között, “C” ép. I. em. 105-107.

Ha tehetitek, mindenképp látogassatok el nyílt napra, akár többre is, mivel ez nagyban megkönnyíti a felsőoktatásba való jelentkezéseteket!

Kép: klo.sd23.bc.ca

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]