Indulnak az elsős kurzusok a Széchenyiben

Szeptember 24-én Ukrajna 2014 témában szervezett előadást a Széchenyi István Szakkollégium több neves szakértő és nagyjából kétszáz fő részvételével. Ám továbbra sem tétlenkednek, hiszen a sikeres Elsős Nap után beindulnak Elsős Kurzusaik is, idén ősszel összesen hét témában.

Az Elsős Kurzus (EK) különös műfaj, hiszen a heti rendszerességgel tartott összejövetelek célja „szakmai plusz” nyújtása, ám az egyetemi oktatástól eltérő keretek között. A kurzusalkalmak kis csoportban zajlanak, nincs ZH vagy házi feladat, ehelyett lehetőség nyílik beszélgetésre és közös gondolkozásra is. Ez egyben remek alkalom a kollégium és a sziszesek megismerésére is, mivel a kurzusokat a szakkollégium tagjai szervezik és tartják nektek, a szakkollégium iránt érdeklődő, vagy egyszerűen valami többre vágyó egyetemistáknak. Az idei témák a következők:

Sávos Elsős Kurzusok:

A sávos kurzusok célja, hogy nagy vonalakban bemutassa a Széchenyiben tanulható négy szakmai sávot, így ha felkeltette az érdeklődésedet valamelyik sáv, akkor mindenképpen érdemes eljárni az adott sávhoz tartozó EK-ra (további részletek a sávrendszerről itt).

Law&economics: A kocsmának van joga hangosnak lenni, vagy a lakóknak a csendhez? Miért nem hatékony a diszkrimináció? Ki fizessen kártérítést ha egy egeret találsz a sörödben? Milyen az, amikor a közgazdaságtan terjeszkedni kezd? A saját szemüvegén keresztül vizsgálja más tudományterületek törvényszerűsége. A L&E esetében közgazdaságtan eszköztárának segítségével igyekszünk feltárni a jogalkotás mögött rejlő motivációkat és hasznossági tényezőket. Válassz minket, a jog és a közgáz együtt sem gáz!

Kontakt: Kiss Fanni és Perecz Panna

Időpont: Hétfő 18.00

Kormányzati gazdaságtan: Hogyan képzeljünk el egy haszonmaximalizáló viking hadurat? Mivel járna a rendőrség privatizálása? Leírható a szavazó viselkedése a közgazdaságtan eszköztárával? Miért utópisztikus a hatékony bürokrácia? Milyen diktátor lenne egy közgazdászból? A racionális döntéshozatalon alapuló közösségi döntések elmélete a közgazdaságtan eszköztárát alkalmazza a politikai döntéshozatal és a közösségek működésének megértésére. A kurzus keretében rövid elméleti alapozást követően public choice és a public finance világába kóstolunk bele. Beszélgetünk elméleti modellekről, játékelméletről, választásokról, ideológiákról…

A tematika rugalmasan változik az érdeklődők igényei alapján. Mindenkit szeretettel várunk, aki érdeklődik a közügyek és általában a körülöttünk lévő intézmények, szervezetek, szokások iránt, amelyek szabályozzák életünket, és összefoglalóan kormányzatnak nevezünk. Szeretnéd érteni, téged ki és hogyan kormányoz? Akkor itt a helyed!

Kontakt: Lévai Annamária

Időpont: Csütörtök 19.00

Pénzügy: A kurzus célja, hogy a pénzügyi közgazdaságtan gondolkodási keretei segítségével mindennapi, aktuális gazdasági problémákról, hírekről, valamint az ezek mögött meghúzódó összefüggésekről beszélgessünk. A kurzus során együtt gondolkodva próbáljuk meg megtalálni a kapcsolatot a közgazdasági összefüggések és a hírekben olvasott, olykor egymásnak ellentmondó állítások között. Olyan kérdésekre keresünk választ, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy jegybanki döntésnek, milyen új válaszok születnek a pénzügyi stabilitási kockázatok mérséklése céljából, vagy valóban komoly probléma-e a devizahitelesek helyzete.

A kurzus nem igényel különösebb előképzettséget, csupán egy adag kíváncsiságot a pénzügyi témák iránt 🙂

Kontakt: Kollányi Nikolett

Időpont: Kedd 19.00

Szociológia: Befolyásolja-e a bulvármédia a szegényekről alkotott képet? Miért házasodik a homo oeconomicus? Milyen szociológiai magyarázatai vannak az iszlám szélsőség terjedésének? Ha érdekel, hogyan vizsgálhatsz társadalmi kérdéseket egy közgazdász szemével, és szívesen gondolkoznál közösen a válaszokon, jelentkezz! A félév során igyekszünk különböző társadalmi problémák mélyére látni,hétről hétre rákérdezünk a világra, hogy ezt követően még több kérdést találjunk, és arról is garantáltan meggyőzünk majd, hogy a szociológia nem csak Max Weber életrajzáról szól.

Kontakt: Vas Kata és Cseke Veronika

Időpont: Csütörtök 19.00

Ismeretbővítő Elsős Kurzusok:

Az ismeretbővítő kurzusok témái a tagság érdeklődését tükrözik, és reméljük, nektek is elnyerik tetszéseteket. Idén a következő három témában szerveztünk kurzusokat:

Közgazdaságtan ma: A kurzus célja az, hogy a résztvevők bepillantást nyerjenek a közgazdaságtan jelenlegi állásába. Igyekszünk majd olyan szerzőkkel foglalkozni, akiknek az ötletei közszájon forognak, a jövő Nobel-díjasai lehetnek, vagy épp már azok. E mellett nézünk olyanokat is, akik jóval kisebb hatással vannak a tudományra, de számunkra fontosak lehetnek. Mindezt közérthetően, interaktívan szeretnénk elétek tárni. Kinek szól? Bárkinek, akit picit is érdekel a közgazdaságtan, és hajlandó ilyen témákon gondolkozni.

Kontakt: Szokolics Dániel

Időpont: egyeztetés alatt

Alapjogi kurzus: A kurzus célja az alapjogok struktúrájának bemutatása, illetve a megjelölt alapjogokkal kapcsolatos beszélgetés, érvek és ellenérvek ütköztetése. A kurzusra mindenkit szeretettel várunk, a részvétel előképzettséget nem igényel. A kurzus során nem lexikai tudást kívánunk nektek átadni, hanem a véleményetekre vagyunk kíváncsiak.

Kontakt: Győrfi Anita

Időpont: egyeztetés alatt

Világ Aktuál: A Világ Aktuál Elsős Kurzus keretében kicsit beszélgetni fogunk a körülöttünk történő eseményekről, hogy nyomon követhessük, merre is forog a világ. Mindehhez pedig az aktualitások megtárgyalását ötvözni fogjuk a legfontosabb elméletekkel, hogy “belássunk a színfalak mögé”, és kicsit komplexebben értelmezhessük a reggeli kávé mellett átlapozott híreket. Pár téma ízelítőnek (a teljesség igénye nélkül): az Európa felé egyre nagyobb számban áramló menekültek kérdése, a skót függetlenségi népszavazás, az új Európai Bizottság és a tisztújítás következményei, Európa múltja, jelene és jövője, vagy a közelgő klímacsúcs. Ősszel tehát a világ a Széchenyibe költözik, fedezzük fel közösen!

Kontakt: Lévai Annamária

Időpont: egyeztetés alatt

Ha valamelyik Elsős Kurzus elnyerte a tetszésedet, jelenzkezz az ek@szisz.hu-n, további részletekért pedig látogass el a www.ek.szisz.hu honlapra, vagy lájkold a SZISZ-t Facebookon! Az Elsős Kurzusokon kívül szeretettel várnak a Big Data-val foglalkozó előadásukra október 29-én, részletek Facebookon.

Forrás: SZISZ

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]