2014 végén születik döntés az egyetemekről

A Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülésén Palkovics László felsőoktatási államtitkár fő célként jelölte meg, hogy decemberben már el tudják fogadni az új felsőoktatási stratégiát.

A választások óta először megtartott találkozón a Magyar Rektori Konferencia, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének képviselője vett részt, vezetőjének pedig Palkovics Lászlót választották, tudtuk meg Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől. A politikus arra is kitért, folytatják azt a munkát, amit az elmúlt négy évben a felsőoktatás átalakításával összefüggésben elkezdtek.

Palkovics László a felsőoktatási stratégia kapcsán emlékeztette a hallgatóságot, hogy minden intézménnyel egyeztettek, meghallgatták az elképzeléseiket, jelenleg épp ezen információk összedolgozása zajlik. Természetesen az új stratégia kimunkálása során a korábbi anyagokra is támaszkodnak, és azt is megvizsgálják, a kerekasztal milyen formában tud bekapcsolódni ebbe a munkába, hogy decemberig elkészüljön az új felsőoktatási stratégia.

Forrás: Eduline

Kép: mandiner.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]