Ösztöndíj szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges hallgatóknak

Augusztus 8-ig ti is pályázhattok a Humanitás Szociális Alapítvány felsőoktatási ösztöndíjára!

A Humanitás Szociális Alapítvány „Szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok részére szóló felsőoktatási ösztöndíj” pályázata célja szerint magyarországi, nappali tagozatos, felsőoktatási alapképzésben részt vevő (vagy részt venni szándékozó), magyar állampolgárságú hallgatókat támogat. Olyan 18 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt tudnak felmutatni, aktív hallgatói jogviszonyuk van valamilyen magyarországi felsőfokú intézmény alapképzésében vagy legalábbis sikeresen felvételiztek.

A program kiírását az alapítvány kuratórium azzal a felismeréssel indokolta, miszerint “kedvezőtlen tendencia, hogy a fiatalok továbbtanulási és munkaerő-piaci esélyei romlanak, a családi szocializáció során a megfelelő minta, illetve értékrend beépülésének hiánya miatt, valamint munka- és továbbtanulási lehetőségek híján gyakori a fiatalok elkallódása“. A program igyekszik megszólítani nemcsak a nehéz helyzetben lévő, ám tehetséges hallgatókat, de a társadalom azon szereplőit is, akik eddig passzívak voltak e jelenségekkel szemben. Az anyagi támogatás mellett egyfajta szemléletmódot is fontosnak tartanak közvetíteni, melynek lényege, hogy a támogatott fiatalok későbbi életük során a társadalomnak – nemcsak szakmailag jól képzett – hanem szociálisan érzékeny tagjaivá is váljanak.

Az ösztöndíj teljes tanévre illetve az első vagy a második szemeszterre szól, keretösszege összesen 4.000.000 Ft félévenként. A pályázat benyújtásának határideje 2014. augusztus 8., az elbírálás várhatóan szeptember 10-ig történik meg. A pályázati adatlapot a teljes dokumentációval és a részletekkel együtt ITT találjátok meg.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]