Vizsgatanácsok a közrádióban

Hétfő reggel a Kossuth Rádió Napközben című műsorának a vendége volt Borbély Krisztián, az EHÖK tanulmányi alelnöke. Krisztián Körösparti Péter, a HÖOK elnöke és Börcsök Gyöngyi pszichológus mellett a vizsgaidőszak nehézségeiről beszélgetett Banner Géza műsorvezetővel.

A beszélgetés résztvevői főként gyakorlati tanácsokat igyekeztek összeszedni, amelyekkel az „embert próbáló hetek” megkönnyíthetőek. A pszichológus elmondta, hogy a vizsgák előtt fontos a pihenés, ezért az éjszakába nyúló tanulás, amelyet mindannyian jól ismerünk, inkább árt, mint használ. Sokan viszont hiába tudják az anyagot, a vizgaszituációtól leblokkolnak és a nagy izgalomtól nem tudják visszaadni a tanultakat. Számukra segíthet, ha például barátokkal együtt készülnek, másoknak felmondják az anyagot, vagy készülés közben vizualizálják a vizsgaszituációt. Hozzátette, egy pici szorongás azért nem árt: ennyi kell ahhoz, hogy kihozhassuk magunkból a legjobbat.

A kérdésre, hogy az ELTE-n mi a legnehezebb szak, Krisztián elmondta, hogy véleménye szerint ez egyénfüggő: saját példáján alapulva elmondta, hogy ha az embert érdekli, amit tanul, hiába nehéz az anyag, könnyebben megtanulja, mint azt, ami csak untatja. Az persze biztos, hogy mindenhol vannak nehéz vizsgák és szigorú tanárok.

Az egyetemisták hozzátették, hogy érdemesebb reggel-délelőtt tanulni, még ha nehéz is nekiállnunk, mert délután már kevésbé vagyunk produktívak. Sokan halogatják a tanulást, nehezen állnak neki egy-egy nehezebb tétel megtanulásának – a pszichológus tanácsa szerint jobb, ha könnyebb tételekkel kezdünk, hogy azok sikerélményt és lendületet adjanak.

És hogy a bukások elkerülése vagy a jó jegyek megszerzése mellett miből merítsünk motivációt? A résztvevők egyetértettek abban, hogy legjobb, ha már előre kitűzzük magunknak a vizsgák utáni jutalmakat, hogy legyen mibe kapaszkodnunk a tanulás legrosszabb pillanataiban.

Kép: discovery-zone.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]