Tekints be az EHÖK munkájába!

Április 28-án tartott Küldöttgyűlést az ELTE EHÖK, ahol az EHÖK elnök és kabinetje beszámolói mellett a 2014-es költségvetést szavazták meg a küldöttgyűlés tagjai.

Ebben az évben először tartott az ELTE EHÖK Küldöttgyűlést, ahol az EHÖK elnök és kabinetjének tisztségviselői előző félévi munkájáról szóló beszámolókról szavaztak. Az összes beszámoló elfogadásra került, a szociális, tanulmányi és közkapcsolati alelnökök beszámolóját egyhangúlag szavazták meg.

A beszámolókat az EHÖK weboldalán nézhetitek meg, az alábbiakban pedig összefoglaljuk fontosabb pontjaikat.

A hallgatók rendszeres szociális pályázataikkal kapcsolatos ügyeiket fennakadás nélkül tudták intézni az eszoctam.elte.hu oldalon, mely egy késő esti, egy órás üzemszüneten kívül folyamatosan elérhető volt a február-márciusi időszakban. Az informatikai megbízott emellett kialakította az EHÖK weboldalán a megfelelő felületeket számos dokumentumcsomag számára, melyre a különböző adatbekérések, sportpályázatok és a KEHI, illetve egyéb belső vizsgálatok miatt volt szükség.

Az EHÖK Tanulmányi bizottsága az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésével foglalkozott a legtöbbet, az elkészült kampánytervezet célja, hogy a decemberi időszakban a másfél évvel ezelőtti 50,33%-nál is magasabb legyen a kitöltöttségi arány. A kampány központi eleme egy kitelepülés-sorozat volt, amely során minden nap különböző karokon lett felállítva az OMHV stand, a standokon fotók készültek, emellett ELTE Online-os cikkek és egy ELTEvíziós különkiadás is segítette a kérdőív hírének terjedését.

2014-ben kerül először megrendezésre a Tehetség Nap az ELTE-n, melynek keretében a különböző cégek, vállalatok, startupok képviselői teremthetnek közvetlen kapcsolatot a hallgatókkal. A rendezvény bemutatkozási lehetőséget ad a tehetséges hallgatók számára, ezzel is segítve a Tehetség Nap célját: a szakmai gyakorlati és álláslehetőségek hallgatókhoz való eljutását, a cégek és a hallgatók megismerkedését.

A Vanguard program ebben a szemeszterben újraindult Egyetemünkön: mindenki számára nyitott, pályázattól függelten a részvétel, az előadássorozat során a hallgatók idén a „valóság” különböző megközelítései lehetőségeivel ismerkedhetnek meg.

A Neptun rendszer számos elemében fejlődött a Szociális bizottság kérésére: a márciusi verzióban bevezetésre került például a lakóhely-egyetem távolság megjelenítése, emellett a júliusi verzióban is várhatóak fontosabb fejlesztések, többek közt a kollégiumi pályázatok Neptun felületének kialakítása. A Neptunon keresztül egyre több kar bonyolítja le ösztöndíjait, a tavaszi félévben az IK, TÁTK, TÓK, TTK, ÁJK karok írták ki pályázataikat a rendszerben, főleg a rendkívüli szociális támogatást , valamint a sport-, tudományos- és kulturális ösztöndíjaikat.

Márciusban elindult a Fogyatékossággal élő hallgatók gyakornoki programja, valamint hosszú tárgyalások során sikerült megszervezni a kormányzatnál a Közigazgatási ösztöndíjprogram fogyatékossággal élő hallgatóknak nevű programot is. A PPK Kari Napokon lezajlott Esély-nap után pedig májusban a BTK-n kerül megrendezésre esély-nap, kerekasztal-beszélgetéssel, fogyatékos-sport bemutatóval és hasonlókkal.

Az EHÖK Külügyi Bizottsága a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzattal egyeztetett annak érdekében, hogy ne csak az egyetemünkön teljes képzésben részt vevő határon túlról érkező magyar, hanem a külföldi hallgatók számára is megkönnyítsék a kollégiumi jelentkezés folyamatát. Az egyeztetés alapján februárra elkészült egy magyar nyelvű kisokos, mely angolra is le lett fordítva, és minden lehetséges felületen elérhetővé tették. A Külügyi bizottság további célja, hogy a kollégiumi pályázattal kapcsolatos felület a Neptunban angol nyelven is elérhető legyen.

Elkészült az ehok.elte.hu Átláthatóság menüpontja, ahova felkerültek az elmúlt évek gazdasági beszámolói is.

Sport terén is aktív volt az ELTE, volt Éjszakai Sport, Sport Karácsony a BEAC-cal közösen, az EHÖK részt vett a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája szervezésében.

Az EHÖK két sajtótermékének (ELTE Online, ELTEvízió) rebrandingje is elkezdődött a tél folyamán. Az ELTE Online esetében a tartalmi megújulás megtörtént, az új online felület kialakítása még folyamatban van. Az ELTEvízió pedig négy új műsorvezetővel és új rovatokkal indult el február közepén.

Elkészült az ELTE imagefilm is, a film koncepcióját az EHÖK, az ELTE Online és az ELTEvízió közösen dolgozta ki. A filmben Kemény Zsófi, a hazai slam-poetry mozgalom fiatal tehetsége, egyben a PPK elsőéves hallgatója adta elő erre a célra megírt slamjét. A kisfilm nagy sajtóvisszhangot kapott a felvételi időszak hajrájában, közel 21 ezer megtekintésével az egyik legnézettebb ELTE tematikájú videó a Youtube-on.

A küldöttgyűlés másik fő témája a 2014-es költségvetés megszavazása volt, amely az összes részönkormányzat költekezését tartalmazza, illetve újdonságként az EHÖK költségvetéséről is szavazás történt, mindkettőt egyhangúlag fogadta el a küldöttgyűlés.

A gyűlés során több felszólaló is volt, akik negatív és pozitív kritikával is illették az elnök és kabinetje munkáját. Erről és a szavazásról az ott készült jegyzőkönyvben olvashattok.

Írta: Grósz Renáta és Papp Gergő

Fotó: Müller András

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]