ELTE Online Hallgatói Magazin
  • Közélet
    • Karrierépítés és kreditgyűjtés egy kurzuson belül!
    • „Meg kellett tapasztalnom azt is, hogy emberből vagyok” – Hivatás és egyetem VII.
    • Online oktatással indul a tavaszi félév
    • „Ebben találtam meg önmagam” – Mesterszakok az ELTE-n II.
  • Kultúra
    • A magyar kultúra napja – programok Budapesten
    • „Dorina maradjon kint a büfében” – Interjú Martinovics Dorinával a Network főpróbájáról
    • Gengszterek a színházban – megnéztük a Lövések a Broadwayn musicalt
    • Emlékezzünk a nagy palóc mesélőre – 175 éve született Mikszáth Kálmán
  • Tudomány
    • „Kutya, dog, chien, Hund” – Gondoltad volna, hogy a kutyád tudja, hogy más nyelven beszélsz hozzá?
    • Határidőn túl II. – Beke Sára D.: Prikk mennyei útja – Cholnoky László novellájának elemzése
    • Határidőn túl I. – „Régi bor az új üvegben”­: A pozitív pszichológia megjelenése, alkalmazása a pályaorientáció, illetve a karriertanácsadás területén
    • Madáragyról, Magyarországról, Brüsszelről
  • Sport
    • „Szabad a sport!” – közeleg a Tavaszi Sport7
    • Háromból egy – nem sikerült a továbbjutás a magyar kézilabda-válogatottnak a hazai rendezésű Európa-bajnokságon
    • 12. alkalommal került megrendezésre az ELTE Alumni Kupa
    • 120 év története 11 interjúban – Elolvastuk az Én is BEAC-os vagyok kötetet
  • Savaria
    • Áreső az ELTE Shop szombathelyi üzletében
    • Ég a készülődés első lángja
    • Egyre sikeresebb az önképzés – Az ELTE SEK Történeti Diákműhely Közel-Kelet tematikájú estjéről II.
    • Fergeteges hangulatban táncoltak a csillagok alatt az idei SEK-es gólyabál résztvevői
  • Szerkesztőség
  • ELTEvízió
  • Galéria

105

cikk

Tóth Dávid

Szobrászat, Rekreáció, Street Workout!

Elolvasva a címet biztos felmerült bennetek, mi lehet a közös pont, a kapocs e három tevékenységben. Mostani interjúalanyom, a nyáron világbajnoki ezüstérmet szerző Lelkes András az, aki összefogja ezt a három, egymástól teljesen távol álló foglalkozást.

A FutófesziválON!

Immár hatodik alkalommal rendezhette meg a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület a Futófesztivált, és már másodszorra adta a nevét az eseményhez a szombathelyi Schaeffler Savaria Kft. A résztvevők és a Magyar Atlétikai Szövetség megjelent képviselője szerint idén is jól vizsgázott a rendezői stáb, minden készen állt a jó versenyhez. A szabadtéri események szervezői álma a szép, napos idő, ez is adott volt ezen a vasárnap délutánon, igazi „futóidő” fogadta a versenyzőket. A rajtpisztoly első elsülésére 13:00-ig kellett várni, amikor is Magyarország 10 km-es Országúti Futóbajnokságának női mezőnye rajtolt el. Ötperces csúsztatással a férfiak is elrajtoltak.

A rekreációs táborok margójára

2019. szeptember 9–13., valamint szeptember 16–20. között került megrendezésre a már szokásosnak mondható tábor Tóth Enikő vezetésével. Az első turnusban a sport- és rekreációszervező szakos hallgatók, a másodikban a testnevelő tanár szakosok vettek részt. Mindkét szakirány számára kötelező teljesíteni a tábort, ám a tábori oktatók próbálták élményekkel megtölteni ezt az öt-öt napot a hallgatók érdekében.

A SZoESE kosárlabdázói emléktornával hangolódtak a szezonra

Már az ötödik alkalommal emlékeztek meg Szombathelyen Polgár Bélára. A nevét viselő emléktornán ezúttal mindkét nemben három-három csapat képviseltette magát a megújult Szombathelyi Egyetemi Sportcsarnokban.

Jó hangolás a Futófesztiválra

Kettős SZoESE győzelem: Purgai Evelyn és Kívés Bendegúz győzött a História Futáson.

WE READY! 2. rész – A STORYK

Az idei, 100. NFL-szezon a múlt héten elkezdődött, a szezont beharangozó reklámból kiderül, hogy mindenki készen áll. 2019.02.03-a óta nem láthattunk tétre menő amerikai futball mérkőzést, de nem maradtunk izgalmak nélkül az offseasonben sem. Az előző részben már kiveséztem, hogy melyik csapatokra kell odafigyelni, most az offseason érdekességeit, „SAGA”-it osztom meg veletek!

Munkában a SZoESE női kosárlabdacsapata

Szabó Lászlóék augusztus első hétfőjén kezdték el a munkát napi két edzéssel. Nyár végén az iskolakezdést is várva egy kis csapatépítő programmal zárták a zsúfolt felkészülést.

WE READY! 1. rész – A trónkövetelők

Az idei, 100. NFL-szezon néhány nap múlva elkezdődik, a szezont beharangozó reklámból kiderül, hogy mindenki készen áll. 2019.02.03-a óta nem láthattunk tétre menő amerikai futball mérkőzést, de nem maradtunk izgalmak nélkül az offseasonben sem. Mi várható a 2019. szeptember 5-én kezdődő bajnokságtól? Erre keresem én is a válasz(oka)t.

Zsúfolt nyáron vannak túl az ELTE PPK szombathelyi oktatói

Alig ért véget a 2018/19-es tanév, de már csak pár nap és a gólyahéttel hivatalosan is egy új szemeszter fog kezdődni. Az ELTE PPK Sporttudományi Intézet – Szombathely oktatói nem tétlenkedtek a hosszúnak nem mondható nyári szünet alatt. Júliusban a tudományé, augusztusban pedig a sporté volt a főszerep.

II. Restart Fesztivál SZoESE-érmekkel

Múlt hétvégén, Zalaegerszegen került megrendezésre a II. Restart Fesztivál, ahol több szombathelyi érdekeltség is volt. Tasnádi Renáta elsőéves testnevelő-gyógyestnevelő és egészségfejlesztő szakos hallgató szervezőként, míg Kövecses Patti harmadéves sportszervező hallgató és Giricz Eszter harmadéves testnevelő-gyógyestnevelő és egészségfejlesztő szakos hallgató versenyzőként vett részt a Zalaegerszeg főterén megrendezett fesztiválon.

« Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 … 11 Következő »

Az ELTE Online

Az ELTE Online az Eötvös Loránd Tudományegyetem online hallgatói magazinja, amely az egyetem közéleti, tudományos, kulturális és sporthíreiről számol be.

ELTE Press-díj

Szabályzat
Zima Richárd (2019)
Krammer Dóra (2019)
Mészáros Márton (2020)
Seres Lili Hanna (2020)
Szövérffy Margit (2020)
Hollós Dominika Kincső (2021)
Palkó Márton (2021)
Tóth Bálint (2021)
Turcsik Réka (2021)

További oldalak

  • Gyakornoki program
  • ELTE Karrier Központ
  • ELTE EHÖK
  • ELTE
  • Médiaajánlat
  • Impresszum

Hallgatói Lapok

  • TáTKontúr
  • Pesti Bölcsész Újság
  • PersPeKtíva
  • Tétékás Nyúz
  • Jurátus
Minden jog fenntartva! © ELTE Online. 1056 Budapest, Szerb u. 21-23. Telefon: +36-(1)-411-6500 / 8256 mellék. E-mail:

ELTEPress

Webmenedzser.hu - Reszponzív, mobilra optimalizált weboldalkészítés

ELTE Online - betöltés folyamatban...