ELTE Online Hallgatói Magazin
  • Közélet
    • Karrierépítés és kreditgyűjtés egy kurzuson belül!
    • „Meg kellett tapasztalnom azt is, hogy emberből vagyok” – Hivatás és egyetem VII.
    • Online oktatással indul a tavaszi félév
    • „Ebben találtam meg önmagam” – Mesterszakok az ELTE-n II.
  • Kultúra
    • A magyar kultúra napja – programok Budapesten
    • „Dorina maradjon kint a büfében” – Interjú Martinovics Dorinával a Network főpróbájáról
    • Gengszterek a színházban – megnéztük a Lövések a Broadwayn musicalt
    • Emlékezzünk a nagy palóc mesélőre – 175 éve született Mikszáth Kálmán
  • Tudomány
    • „Kutya, dog, chien, Hund” – Gondoltad volna, hogy a kutyád tudja, hogy más nyelven beszélsz hozzá?
    • Határidőn túl II. – Beke Sára D.: Prikk mennyei útja – Cholnoky László novellájának elemzése
    • Határidőn túl I. – „Régi bor az új üvegben”­: A pozitív pszichológia megjelenése, alkalmazása a pályaorientáció, illetve a karriertanácsadás területén
    • Madáragyról, Magyarországról, Brüsszelről
  • Sport
    • „Szabad a sport!” – közeleg a Tavaszi Sport7
    • Háromból egy – nem sikerült a továbbjutás a magyar kézilabda-válogatottnak a hazai rendezésű Európa-bajnokságon
    • 12. alkalommal került megrendezésre az ELTE Alumni Kupa
    • 120 év története 11 interjúban – Elolvastuk az Én is BEAC-os vagyok kötetet
  • Savaria
    • Áreső az ELTE Shop szombathelyi üzletében
    • Ég a készülődés első lángja
    • Egyre sikeresebb az önképzés – Az ELTE SEK Történeti Diákműhely Közel-Kelet tematikájú estjéről II.
    • Fergeteges hangulatban táncoltak a csillagok alatt az idei SEK-es gólyabál résztvevői
  • Szerkesztőség
  • ELTEvízió
  • Galéria

105

cikk

Tóth Dávid

60 éves a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület

2019. november 26-án ünnepelte a szombathelyi egyetemmel egyidős sportszervezet 60. születésnapját. A jubileumi szülinapon megemlékeztek a SZoESE múltjáról, de a jelen és a jövő is szerepet kapott az ünnepi közgyűlés során.

A SZoESE női kosarasai komoly célokat tűztek ki

A csapat irányítójával, a védekezéséről híres Jakubovics Dórival beszélgettünk 2019-ről és tervezgettük 2020-at.

Felemás szereplés a SZoESE férfi kosárlabdacsapatától

Mészáros Máté kettős szerepben – másodedzőként és játékosként is számít rá a SZoESE vezetősége – is remek teljesítményt nyújt. A rangidős játékosnak komoly elvárásai vannak a formálódó csapattal szemben.

Szeretsz olvasni, de nincs rá sok időd? Megoldás: Napirend, cél, szokás!

Kedves Hallgató! Ha olvasod ezt a cikket, akkor biztos nem véletlen vagy itt, és ugyanúgy szeretsz, szerettél olvasni, mint én, csak épp a közelgő vizsgaidőszak, vagy más miatt nincs elég időd rá. Hadd mutassak egy háromhetes tervet annak minden tapasztalatával, ami segített nekem, és talán nektek is fog!

Újabb remek lehetőséget nyújtunk a szakmai gyakorlat teljesítésére!

Gombos Bence és Farkas Márton két hónapja Egyetemünk hallgatói, de nem ez az egy közös bennük. Mindketten az ELTE PPK Sporttudományi Intézet – Szombathely sport- és rekreációszervezés szak hallgatói, így a hat félév alatt szakmai gyakorlatot kell teljesíteniük. Bence és Márton a Falco – Vulcano Energia KC Szombathely felnőtt csapatánál csapatkísérő szerepkörben teljesítik ezt a feladatot. Az itt szerzett élményeikről kérdeztem őket.

Tanulás élsport mellett – Interjú Körmendi Bencével

Az ELTE PPK Sporttudományi Intézet másodéves testnevelés–gyógytestnevelés szakos hallgatójával, Körmendi Bencével – a képen 15-ös mezben – beszélgettem. Miért pont vele? Bence a tavalyi bajnok Falco kosárlabdacsapatának második legfiatalabb tagja volt, idén már csak harmadik…

„Érezzük jól magunkat, a többi majd jön magától!”

„Érezzük jól magunkat, a többi majd jön magától!” – hangzott el Kövecses Patti, a SEK Dance Crew edzőjének és aktív tagjának szájából. Az ELTE PPK Sporttudományi Intézet – Szombathely tánctermében, éppen edzésük előtt tudtam beszélgetni a harmadéves sportszervező szakos táncossal a táncról és a csapat jelenéről, jövőjéről.

Megmozgattuk a kicsiket! – Csótó Csúcsfutás 353-an

A Szombathelyi Egyetemi SE, a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség és az ELTE SEK közösen rendezte meg az Őszi Csótó Csúcsfutást, immár a 33. alkalommal. Mint már annyiszor, most is a kegyeibe fogadta az időjárás a programot. Délelőtt még szemerkélt egy kicsit, délutánra pedig ideális futóidő lett.

Történelem az Arena Savariában!

Szombathely igazi sport- , sportolóváros, ahol több elsőosztályú csapatért szurkolhatnak a helyi érdekeltségű nézők. A palettán található női kézi- és röplabda, míg a férfiaknál a Haladás kiesése után a futsal, vízilabda és a kosárlabda mérkőzések maradtak a nagyérdeműnek!

Sikeres tornász hétvége!

Október 5-én Budapesten rendezték meg a női felnőtt II. osztályú tornászbajnokság második fordulóját, ami egyben az országos verseny is volt.

« Előző 1 2 3 4 5 6 7 … 11 Következő »

Az ELTE Online

Az ELTE Online az Eötvös Loránd Tudományegyetem online hallgatói magazinja, amely az egyetem közéleti, tudományos, kulturális és sporthíreiről számol be.

ELTE Press-díj

Szabályzat
Zima Richárd (2019)
Krammer Dóra (2019)
Mészáros Márton (2020)
Seres Lili Hanna (2020)
Szövérffy Margit (2020)
Hollós Dominika Kincső (2021)
Palkó Márton (2021)
Tóth Bálint (2021)
Turcsik Réka (2021)

További oldalak

  • Gyakornoki program
  • ELTE Karrier Központ
  • ELTE EHÖK
  • ELTE
  • Médiaajánlat
  • Impresszum

Hallgatói Lapok

  • TáTKontúr
  • Pesti Bölcsész Újság
  • PersPeKtíva
  • Tétékás Nyúz
  • Jurátus
Minden jog fenntartva! © ELTE Online. 1056 Budapest, Szerb u. 21-23. Telefon: +36-(1)-411-6500 / 8256 mellék. E-mail:

ELTEPress

Webmenedzser.hu - Reszponzív, mobilra optimalizált weboldalkészítés

ELTE Online - betöltés folyamatban...