Mamahotel, DNS-be gravírozott matekfelelet, autonómia és a negyvenmilliós kérdés – Tudósítás a Karrierközpont „A felnőttség pszichológiája” című előadásáról

Mikor felnőtt valaki? Mitől jön létre a mamahotel-jelenség pszichológiai értelemben? Hogy lehet és érdemes leválni a XXI. században? Ilyen kérdéseket boncolgatott az ELTE Karrierközpont legújabb, kifejezetten az egyetem hallgatóinak szóló online ingyenes előadása Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus tolmácsolásában. Az előadás élőben december 7-én 18.00 órakor hangzott el, azonban, hasonlóan a korábbi rendezvényekhez, később ezt is elérhetővé teszik: és érdemes is megnézni!
A beharangozót itt olvashatjátok.
Limpár Imre korábbi előadását hasonló témában pedig erre a linkre kattintva hallgathatjátok meg.
A Facebook-eseményt pedig itt találjátok.

Magát az előadást ezen a linken érhetitek el.

Mit jelent a felnőttség elméletben?
Az előadás eleje, hasonlóan a beharangozóhoz, a tabuk lebontásáról szólt, a biológiai, érzelmi, társas definíciókon túl Limpár olyan emlékeket is felidézett, mint a választások, melyeken ő – 18 évnél fiatalabbként – nem vehetett részt, ellenben osztálytársai igen. Ezután kaptunk is egy mellbevágó idézetet Ancsel Évától: „Felnőtt az, aki nem kér kegyelmet”, azaz sorsáért és életéért elsősorban önmagát okolja. Elsősorban – de nem kizárólagosan.


Az erős kezdést követően hat perc után egy kis technikai szünet következett, amiből azoknak, akiknek most támadna kedve megnézni az előadást, semmi nem észlelhető. Felemlegetődött a híres négy p index (hogy ez pontosan micsoda, azt az előadásait gyakran látogatók már tudhatják, ezt pedig itt meg is hagyom az ő előjoguknak: hallgassatok Limpár Imrét!), majd a hallgató kifejezés társadalmi cselekvőképtelensége mint a nomen est omen megjelenése sokunk életében: mire is biztat ez, mit tudatosít bennünk? Azt, hogy ez egy teljesen passzív állapot?


Nincsen felnőttség leválás nélkül: az ebből eredő vakuemléket vajon honnan datáljuk, és mikor, hogyan éljük meg ezt? Mennyire szituációfüggő ez még akár harmincévesen is… Lehet, hogy a munkaerőpiacon felnőttebb vagy, mint a párkapcsolataidban, lehet tudatosabban hozzáállni a pénzügyekhez, mint az érzelmekhez, és persze fordítva. Az elgondolkodtató helyzetleírások után az előadó saját szavaival élve leválás-szeizmográfot idézett meg a dilemma komplexitása okán, egyfajta „mérési” célból. Természetesen nem maradhatott ki a kapunyitási pánik, a quarter-life crisis és életed első albérletének fenntartása sem.

Függőségi viszony a származási családtól
Az élet a folyamatos függőségekről és a hatalmi viszonyokról szól, nincs ez másként a felnőttségnél sem. A praktikus példák sorából a szülőket vendégül látó felnőtt esetét emelte ki: vajon áthelyezi-e a felfüggesztett képet a szülő kifejezett kérésére, a saját lakásában? Az előadó felvázol több lehetséges verziót is a reagálásra, teret hagyva a résztvevőknek arra, hogy belehelyezzék önmagukat a szerepekbe, hogyan reagálnák le az eseményeket, és milyen reakció várható a szülő(k) részéről.

A mama- avagy papahotel fenntartói, üzemeltetői, „Ubul” fiukkal folytatott kettős kommunikációjuk ára – csupán az a kérdés, mit fog ez jelenteni a későbbiekben? A negyvenmilliós kérdés pedig a jelenlegi fővárosi – és egyénként vidéki – albérletárak mellett a kasszát így is jócskán csócsáló, autonómiával kecsegtető, de ingázó életmód, vagy a már említett mamahotel, szülőkkel élés kényelme, vállalva annak későbbi következményeit, konfliktusokat, a döntés jelentőségét személyiségfejlődésünkben.

Ízelítő
Az előadás későbbi részei meglepően személyesek voltak, mondhatni nem egységes tanulság levonása, hanem a saját életünk átgondolása volt a cél, Limpár praxisából emelt példákkal vegyítve. Lehetek-e boldog, ha a szülőm boldogtalan? Van saját, független területed, saját autonómiával? Valóban csak anyagi okokból marad a családi házban a fiatal, vagy érzelmi konfliktusok okán? Mennyire kényelem a kényelem? Meddig kell, hogy legyen, meddig van igényünk a mindennapi problémáink megosztására?
Pszichológushallgatóként kifejezetten tetszett a meg-megbúvó szakkifejezések, modellek olyan természetes és érthető betagozódása az előadásba, hogy inkább egyfajta belsős viccként, mintsem zavaró szakmaiságként vagy külsősök számára elidegenítő erőként hatott.
Ha az eddig elhangzottak tetszettek, felvezetném az előadásban a későbbiekben elhangzó témákat is. Mit keres a felnőttség a középiskolások pályaorientációs foglalkozásain? Mik is a szülők jogai, meddig nézzenek/nézhetnek bele az orvosi leleteinkbe? Szóba került még a DNS-be gravírozott matematikafelelet, felülről lefelé történő és felnőtt–felnőtt kommunikáció közti különbség és persze sok-sok további önszondáztató, azaz önbevalláson alapuló személyes kérdés is, továbbgondolásra.

Miért ajánlom az utólagos megtekintést és a Karrierközpont eseményeit?
Ugyan a felvételen elérhető, főleg az ehhez hasonló, hosszabb (egész pontosan egy óra 12 perces) előadásokhoz manapság jócskán erőt kell vennünk magunkon, hogy végigüljük őket, úgy gondolom, ez a videó passzív hallgatásra is kiváló: mivel nincsen slideshow, Power Point vagy egyéb kivetített képek, pusztán hallgatva is remekül élvezhető. Lesznek olyan mondatok, amikre az ember egyébként is felkapja a fejét és visszatekeri az elmúlt pár percet, de alapvetően a tudás az előadó beszédének szerkezetéből fakadóan akkor is átkúszik a fejünkbe, hogyha nem csüggünk minden egyes szaván teljes figyelemmel, ez pedig előnyös az ehhez hasonló formátumokban.


Ha esetleg az egész előadásra nem lenne most időd, nézd meg egy óra négy perctől az összefoglalót, elgondolkodtató kérdéseket.


Számomra ez volt a Karrierközpont első olyan eseménye, amit vártam, és nem is csalódtam: ennek hatására több másik videót is megnéztem, köztük az – először nem túl hívogató – pénzügyekkel foglalkozót, és szerintem sikerül megtalálni azokat az előadókat, akik a témát hitelesen és előadásra alkalmasan tudják átadni a résztvevőknek. Ezek az előadások később is elérhetőek.


Bővebb információért látogassatok el az esemény Facecebook-oldalára, valamint érdemes bekövetni az ELTE Karrierközpont oldalát is, hogy a későbbi eseményekről értesülhessetek (ha esetleg a hírlevélre még nem lennétek feliratkozva, vagy a spam mappában landolna).


Az előadás a családokért felelős tárca nélküli miniszter megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című pályázat keretében valósul meg.


Borítókép forrása: unsplash.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]