Rajzpályázatot hirdet az ELTE a Kutatók Éjszakájára

Gyermekeknek hirdet rajzpályázatot az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A nyertesek pályaműveit a Kutatók Éjszakája keretein belül kiállítják, alkotóik pedig egyéb jutalomban is részesülnek.

A pályázaton részt vehetnek az egyetem polgárainak és alumnusainak közvetlen hozzátartozói (tehát gyermekei, testvérei, unokái stb.), valamint az ELTE gyakorlóiskolák és gyakorlóóvodák tanulói.

A pályázat témája „A jövő városa”, a beadás határideje 2020. május 15, péntek.

A pályázat kapcsolódik a 2020-as Kutatók Éjszakájához, a pályaműveket bármilyen technikával el lehet készíteni A/4-es méretben. Egy pályázó többfajta technikával több pályázatot is benyújthat.

A pályázókat négy kategóriára osztják: óvodás korosztály (I), alsó tagozatos iskolás korosztály (II), felső tagozatos iskolás korosztály (III), 9. évfolyamos – érettségiző korosztály (IV).

A járványügyi helyzetre való tekintettel a pályázatokat nem belső postával vagy személyesen várják, hanem emailben, szkennelve vagy jó minőségben befotózva a tudomanypolitika@rk.elte.hu címre. A szervezők a pályázókat arra kérik, hogy alkotásaikat őrizzék meg, ugyanis a legjobbnak ítélt művek a szeptemberi Kutatók Éjszakáján kiállításra kerülnek. A nyerteseket a nyár során értesítik, illetve megkérik őket a művek beküldésére.

A szervezők remélik, hogy a jelenlegi karanténszituációban a pályázat segítségével a gyerekek nagyobb kedvvel vágnak bele a kreatív alkotásba.

Az email szövegében csak a jeligét és a pályázott kategória számát kell feltünteni. A rajzokat külön fájlként kérik csatolni, emellett kérik a pályázó adatait (név, ELTE-s hozzátartozó neve és ímélcíme) Word-dokumentum formájában mellékelni.

Az eredményhirdetésre ünnepélyes keretek között, 2020. szeptember 25-én a Kutatók Éjszakája keretén belül kerül sor. A zsűri által legjobbnak ítélt rajzok nemcsak kiállításra kerülnek, hanem jutalomban is részesülnek alkotóik.

További információ itt érhető el.

Kiemelt kép: Pexels

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]