Az vagy, amit olvasol

Egy kutatás szerint nem csak az gyakorol váratlanul nagy hatást az íráskészségünkre, hogy mit olvasunk, hanem az is, hogy hogyan, és milyen gyakran tesszük azt. A vizsgálat szerint az általunk leggyakrabban olvasott felületek némi befolyással lehetnek a személyiségünkre is.

Sokkal választékosabb, valamint jobban szerkesztett szövegeket képesek írni azok a vizsgált egyetemi hallgatók, akik több akadémiai szintű szöveget olvasnak. Ez sokkal nagyobb hatással van a szövegalkotási készségükre, mint magának az írásnak a gyakorlása, annak gyakorisága – derült ki az International Journal of Business Administration folyóiratának vizsgálatából.

Bár sokan törvényszerűnek tarthatták, hogy maga az olvasás, mint tevékenység a meghatározó a kifejezőképességünk szempontjából, kiderült, hogy a fantasy vagy sci-fi regények nincsenek olyan nagy hatással a szövegalkotási képességünkre – írja a Quartz a tanulmány alapján. Szintén nem bizonyult olyan jónak azoknak az íráskészsége sem, akik az internetes tartalmakat böngészik a legnagyobb arányban, például a Buzzfeed, a Reddit vagy a Tumblr forrásaiból.

Az elmélyült, lassabb olvasás is sok készségünket fejleszti, ezekben a metaforákban és részletekben gazdag, komplex szövegek segítenek a legtöbbet. A “mély olvasás” elősegíti az összetettebb gondolkodásra való átállását, fejleszti empátiát, mert sokkal több reflexióval jár. Az olvasók a szövegek teljességét is élvezhetik, így fejlettebb képességre tesznek szert, hasonlóan mélyebb értelmű szöveget tudnak alkotni.

Az egyszerű, hétköznapi értelemben vett olvasás megragad a szöveg dekódolásánál, az információ kinyerésénél. Az egyszerű címekre harapó és a szórakoztató, webes tartalmat olvasók sokkal felületesebbek lesznek. Az ilyen szövegek olvasásából hiányozhatnak a személyes vagy többoldalú nézőpontok, emiatt azokat könnyen és gyorsabban elfelejtik.

A “mély olvasás” során sokkal aktívabb az agy beszéd-, látó- és hallóközpontja, a nyelvtanért felelős Broca-, valamint az értelmes beszédért felelős Wernicke-terület. Olvasás közben olyan szókapcsolatok rögzülhetnek, amelyek segítenek később a minőségi szövegalkotásban is.

Forrás: eduline.hu
Kép forrása: josephineelia.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]