Eggyel több bolygó van a Naprendszerben?

Francia és amerikai szakemberek szerint létezhet egy kilencedik bolygó a Naprendszerben. A feltételezés a Cassini űrszonda adatain alapul, amely 1997-ben indult el a Cape Canaveralról, eredetileg azzal a céllal, hogy a Szaturnusz környezetét vizsgálja. A titokzatos bolygó valószínűleg tízszer nagyobb a Földnél és a Neptunuszon túl kering. Közvetlenül azonban még nem sikerült megfigyelni.

A Kaliforniai Műszaki Egyetem kutatói jelentettek meg egy tanulmányt az Astronomical Journal című folyóiratban arról, hogy a Naprendszerben létezhet egy kilencedik bolygó. Számítógépes stimulációk szerint hússzor távolabb keringhet a Földhöz képest tojásdad alakú, hosszan elnyúló pályáján a Nap körül. Amikor a legtávolabb van a Naptól, akkor túlságosan messze van ahhoz, hogy észlelhető hatással legyen a többi égitestre, és ez a teljes pályája felére csökkenti a kutatási területét.

Egy párizsi kutatócsoport is foglalkozni kezdett a feltételezett bolygó vizsgálatával, vezetőjüket, Jacques Laskart idézve „kutatásunk megerősíti azt, hogy létezhet egy kilencedik bolygó a Naprendszer nagyon távoli térségében, de nem akárhol.” A francia csillagászok is számítógépes stimulációkkal becsülték meg, hogy milyen hatást fejthet ki az égitest a többi bolygó mozgására, mikor elhalad a közelükben. Az eredményt összehasonlították azzal, hogy az ismert bolygók hogyan viselkednek valójában. Ez alapján kizártak két olyan térséget, amely a feltételezett égitest helye lehetne.

A szakemberek úgy gondolják, még többéves kutatásra lenne szükség a kilencedik bolygó létezésének bizonyítására, és egy hatalmas teleszkópra, amellyel egy ilyen messze (a becslések szerint 20–100 milliárd mérföldre a Földtől) lévő égitestet észlelni lehetne. Az is előbbre vihetné a további kutatást, ha meghosszabbítanák a Cassini űrszonda küldetését, amely jövőre jár le, így szűkíteni lehetne a bolygó kutatási területeit.

A Naprendszerben keringő bolygók közül legutóbb a Neptunuszt fedezték fel, még a 19. században. Johann Galle, a berlini obszervatórium csillagásza jött rá a létezésére az Uránusz mozgásából levezetett perturbációk alapján 1846-ban.

Forrás: librarius.hu

Kép: universetoday.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]