Keszler Borbála, az ELTE oktatója elnyerte a Magyar Nyelvőr Díjat

Keszler Borbála 50 éve oktat az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A Magyar Nyelvőr Alapítvány a díjat idén második alkalommal adta át, az elismerést azok nyerhetik el, akik a magyar nyelv megőrzéséért vagy kutatásáért sokat tettek, tesznek. A parlamenti ünnepélyen Spang Gyula, a kuratórium elnöke elmondta: a Magyar Nyelvőr Alapítvány célja, hogy az 1872-es Magyar Nyelvőr folyóirat szellemiségének megfelelően a magyar nyelv megőrzését, kutatását, ápolását szolgáló rendezvényeket, kiadványokat, törekvéseket támogassa a határokon innen és túl egyaránt.

Keszler Borbála az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékén, főbb kutatási területei: a magyar leíró grammatika, helyesírás, az írásjelhasználat története, mondatfonetika és az orvosi szaknyelv. Az ő nevéhez fűződik a magyar leíró grammatika rendszerének megújítása, a magyar írásjelhasználat történetének kidolgozása. A Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottságának elnöke, vezetésével készült az akadémiai helyesírási szabályzat 12. kiadása. A Magyar Nyelvőr folyóiratnak 1993 óta ő a főszerkesztője, számos tankönyv és helyesírási szótár létrejöttében vett részt. Kiváló pedagógus is, a magyar szakosok a Keszler Borbála szerkesztette Magyar grammatika könyv miatt sokszor találkozhatnak a nevével.

További díjazottak: Csernicskó István (a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológiai Tanszékének habilitált docense), Balogh Sándor (a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központok megalkotója) és Siptár Péter (Magyar Tudományos Akadémia doktora).

A díj egy aranyszínű talapzaton álló, gravírozott tollat ábrázol, emellett a kitüntettek 300 ezer forintot is átvehettek.

Forrás: MTI

Kép: palettaonline.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]