Nők az IT világában

Van-e helye nőknek az informatikában? A mai világban a számítógépekről a férfiak jutnak eszünkbe. Nem is tudjuk elképzelni azt, hogy a computer megjelenése után évtizedekig a nők egyik legkedveltebb továbbtanulási iránya volt ez. Vegyük sorra a terület 8 legjelentősebb hölgy tagját.

Mavis Batey (szül.: Lever)
A II. világháború kódfejtő csapatának kulcsembere. Az egyetemen német nyelvet tanult, itt figyelt fel rá professzora, aki aztán beajánlotta a titkos műveletbe. 1941-ben neki sikerült megfejtenie egy üzenetet Belgrád és Berlin között, ennek segítségével sikerült feltörniük az Enigmát.

Joan Clarke
Matematikából diplomázott, szintén egyetemi professzora juttatta a kódfejtők közé. A Kódjátszma női főszereplőjét róla mintázták, habár az üzenet eredi megfejtője Batey volt. Azonban valóban együtt dolgozott Alan Turinggal, aki végül megépítette a kódfejtő gépet.

Az “ENIAC lányok”
Kay McNulty, Marlyn Wescoff, Fran Bilas, Ruth Lichterman és Adele Goldstine a pennsylvaniai egyetem szupergépének, az ENIAC-nak programozói, amely egyébként Alan Turing elméletének továbbfejlesztésével készült el és született meg belőle az első elektronikus számítógép. A programozáshoz 6 ezer kapcsoló kezelésére, illetve komoly matematikai számításokra és függvényekre volt szükség. Ők készítették el az első szoftvereket és Goldstine írta az első programozási útmutatót is a géphez.

Betty Holberton
Frances Elizabeth Snyder matematikát tanult, ám professzora szerint nem volt keresnivalója az egyetemen. Tény azonban, hogy Holberton csatlakozott az ENIAC lányokhoz és ő dolgozta ki a BINAC c-10 instrukcióit is, amely tulajdonképpen a programozási nyelvek elődjének tekinthető. Legismertebb eredménye a ma is használatban lévő nemzetközi billentyűzet blokk.

Mary Kenneth Keller nővér
1965-ben második (bizonyos források szerint első) volt nőként, aki számítógéptudományokból doktorált. Sokat tett a BACIS nyelv megalkotásáért, illetve megalapította a Clarke College számítógéptudományok részlegét, amelynek igazgatója lett és ahol 20 évig tanított is.

Jean E. Sammet
A világ 3. számítógép-doktor asszonya. Részt vett a COBOL és a FORMAC számítógépes nyelvek létrehozásában. Utóbbiban először csak kisebb szerepe volt, de később átvette az irányítást, így ma már leginkább az ő nevével emlegetjük a FORMAC-ot.

Roberta Williams
Játékfejlesztő és dizájner. Férje által került a szakmába, aki akkortájt épp szöveges alapú kalandjátékok fejlesztésén dolgozott. Erre jött Roberta ötlete, hogy valami kis grafikát lehetne vinni a dologba. Roberta férje cégéhez került, később pedig saját számítógépes játékok tervezésével foglalkozó céget alapított.

Radia Perlman
Az STP létrehozója, mely az internet megszületéséhez elengedhetetlen volt, ezért is kapta az “internet mamája” becenevet. A MIT-re járt, majd az Intelhez került, akiknek a csapatát máig erősíti. Perlman a programnyelvekhez is jól ért: a LOGO átalakításával kifejlesztette a TORTIS-t gyermekek számára. Csak neki egymagában 50 szabadalma van az informatika területén.

Forrás: eduline.hu
Kép: pincurlmag.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]