Tudástranszfer a tehetséggondozás jegyében

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium november 18-án rendezte meg a „Szakkollégiumok közötti tudástranszfer” című fórumot.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége támogatásával megvalósuló fórum elsődleges célja az volt, hogy megismertesse a Tehetség-hidak programot a résztvevőkkel. Ennek keretében dr. Szivák Judit, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar oktatási dékán-helyettese tartott előadást, majd pedig Bedő Eszter, a Bibó István Szakkollégium képviselője bemutatta a Tehetségpont akkreditáció folyamatát és tapasztalatait a többi résztvevő számára. A program harmadik eleme a résztvevő szakkollégiumok tehetséggondozó munkájának bemutatása volt.

A rendezvényen több mint tizenhét szakkollégium képviseltette magát az egész országból, nevezetesen a Bibó István Szakkollégium, a Széchenyi István Szakkollégium, a Biztonságpolitikai Szakkollégium, a Kaszap István Jezsuita szakkollégium, a Vidékfejlesztési Szakkollégium, az Energetikai Szakkollégium, a Simonyi Károly Szakkollégium, az Eötvös Collegium, a Rerrich Béla Tájépítészeti Szakkollégium, az Ostrakon Szakkollégium, Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium, Széchenyi István Szakkollégium, Jánossy Ferenc Szakkollégium, Szentágothai János Protestáns Szakkollégium, Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium, Bánki Donát Szakkollégium, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium és az Illyés Sándor Szakkollégium. Részt vett továbbá BusinessWorks Hungary Kft. ügyvezetője Csóti Gábor, aki új perspektívákat nyitott a résztvevők előtt a BusinessLab program bemutatásával, illetve jelen volt az Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat képviselője is.

A rendezvény jó alkalommal szolgált arra, hogy rávilágítson a szakkollégiumok munkájának és gyakorlatainak sokszínűségére, egyúttal lehetőséget teremtett a párbeszédre és tapasztalatcserére is. A pozitív visszajelzések nyomán a rendezvény folytatását tervezik.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]