ELTE Innovációs Nap 2013

2013-ban ismét Innovációs Nap az ELTE Lágymányosi Campusán!

A konferencia célja az egyetemen keletkezett tudás és alapkutatások a gyakorlati életben való hasznosításra ösztönzése; az egyetemen dolgozó és hallgató kutatók egymás közti, és a vállalati szférával való kapcsolatainak elősegítése, erősítése, illetve kiterjesztése.

Program:

9.00 – 9.30 kávészünettel egybekötött érkezés, regisztráció

9.30 – 9.35 rektori köszöntő, Dr. Mezey Barna rektor

I. szekció

Elnök: Antoni Györgyi igazgató, ELTE PIK, a MISZ Felsőoktatási Tagozat elnöke

Hogyan tovább? A felsőoktatási kutatás jövője

9.35 – 9.40 szekcióelnöki köszöntő

9.40 – 9.50 Dr. Cséfalvay Zoltán államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium: „Innováció- PartnerségVersenyképesség”

9.50 – 10.00 Dr. Klinghammer István egyetemi tanár, az ELTE korábbi rektora:
„Innováció az ELTE-n”

10.00 – 10.10 Dr. Deák Csaba elnökhelyettes, Nemzeti Innovációs Hivatal: „Partnerség a növekedésért –
Intenzív tudásáramlás”

10.10 – 10.20 Fonyó Attila osztályvezető, Emberi Erőforrások Minisztériuma: „Felsőoktatási K+F
támogatások”

10.20 – 10.30 Dr. Fábián István a Debreceni Egyetem rektora, az MRK Egyetemi Tagozatának elnöke:
„Az egyetem, mint az innováció motorja”

10.30 – 10.40 kérdések-válaszok

10.40 – 11.00 kávészünet

II. szekció

Elnök: Dr. Keszei Ernő rektorhelyettes, ELTE

K+F értékelés, Szellemi eszközmenedzsment, Europe Direct bemutatkozás, díjátadók

11.00 – 11.05 szekcióelnöki köszöntő

11.05 – 11.15 Dr. Németh Gábor igazgató, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala: „K+F értékelés”

11.15 – 11.25 Keresnyei János ügyvezető igazgató, Riglersystem Európa Kft.: „Szellemi
eszközmenedzsment”

11.25 – 11.35 Szoboszlai Gábor, ELTE Pályázati és Innovációs Központ: „Europe Direct bemutatkozás”

11.35 – 11.45 kérdések, válaszok11.45 – 12.10 ELTE Innovatív Kutatója díj átadója, a kutató rövid beszéde

12.10 – 12.35 ELTE Hallgatói ötletpályázat eredményhirdetése, az első 3 helyezett ötletének rövid
bemutatása

12.35 – 13.35 ebédszünet

III. szekció

Elnök: Antoni Györgyi igazgató, ELTE PIK

Eredmények, tapasztalatok megosztása a felsőoktatási technológiatranszfer partnerekkel
TÁMOP 4.2.1/09/1/KMR-2009-0001 számú „Együttműködés, Lehetőség, Tudáshasznosítás, ELTE”
projektzáró konferencia
MISZ, TTI találkozó

13.35 – 13.40 szekcióelnöki köszöntő

13.40 – 13.50 Antoni Györgyi, ELTE PIK: TÁMOP eredmények, tapasztalatok

13.50 – 14.00 Varga Attila, ELTE PIK: tudástérkép bemutatása

14.00 – kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel a rendezvénnyel, valamint a hazai technológiatranszfer
jövőjével kapcsolatban, TTI találkozó

A részvétel ingyenes, de de előzetes regisztrációhoz kötött. A részvételi szándék regisztrációs űrlap (http://pik.elte.hu/esemeny) kitöltésével jelezhető, melyet a jokan.anita@rekthiv.elte.hu e-mail címre kell visszaküldeni 2013. február 22-ig.

A konferencia időpontja: 2013. február 26., kedd 09.00-15.00
Helyszín: ELTE Lágymányosi Kampusz Északi Tömb, Gömb Aula
Cím: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A.

További információk kérhetők Jokán Anitától (jokan.anita@rekthiv.elte.hu). 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]