Strapabíró és fogyasztható szobanövények

Lélegezz! Ültess valami zöldet a szobádba! Aztán főzd meg, szárítsd ki vagy dörzsöld vele be magad!

Az alábbi strapabíró és fogyasztható szobanövények gondozása nem igényel sok energiát, mégis életet adó oxigént termelnek. Ráadásul, ha ennél vagy gyógymódot keresnél, helyben találsz olyan megoldást, amiben nincs tartósító- vagy vegyszer. Természetesen.

A bazsalikomot most tavasszal kell elültetni. Néhány magot szórsz a földbe és már pár napra rá megjelennek a zöld hajtások. Tedd meleg, nem huzatos, félárnyékos helyre! Bármit főzöl, ízesítheted ezzel, fanyarsága mindent feldob. Ha tanulás közben rágcsálsz el párat, akkor frissebbnek érzed majd magad, mivel sok benne a C-vitamin. A néphagyomány szerint afrodiziákum is, de nyugtató, köhögéscsillapító és étvágyjavító hatása is van. Ráadásul, ha nincs pénzed márkás teára, otthon ebből is készíthetsz forrázatot. Egy kis mézzel nagyon finom. Egy kézműves sütemény vásáron epres-bazsalikomos muffint láttam. Próbáld ki!

A mentát napos helyen kell tartani, és rendszeresen forgatni, hogy egyenletesen nőjön. A leveleket csak közvetlenül felhasználás előtt vágd le, így marad meg leginkább az aromája! Nem véletlenül mentolos a legtöbb rágógumi vagy cukorka, ha viszont egy-két levelet rágsz el, akkor fogrontás nélkül lesz friss és jó illatú a leheleted. Sajtos ételekhez és levesekhez kiválóan passzol, sőt a mojitó koktélba is ezt tesznek. Gyógyteája jó a gyomorpanaszokra és erősíti az idegrendszert. Lehet belőle hideg borogatást készíteni fejfájásra. A mentás fürdő javítja a vérkeringést, és izzasztó hatása miatt tisztítja a szervezetet.

Legyen aloe verád! Így nem kell különböző kenőcsöket és krémeket venned. Ez a növény bármilyen bőrfelszíni sérülésre vagy elváltozásra alkalmazható (csípés, horzsolás, ekcéma, narancsbőr), ugyanis öngyógyításra készteti testünket. Szóval ne félj levágni egyet a húsos levelei közül! Hosszában hasítsd fel és kend be a belső oldal zselés anyagával a problémás bőrfelületet! Trópusi növény, elég havonta locsolni.

Igénytelen növény a levendula. Ha a párkányra tesszük, akkor nem jönnek be a rovarok, ugyanis az emberekkel ellentétben nem szeretik az illatát. Ha leszedjük és megszárítjuk a virágát, akkor lehet belőle illatosítót készíteni, ami jó a molyok ellen is. Ha teát főzünk levendulából, akkor az idegnyugtató, görcsoldó és fejfájás-csillapító hatással bír. Különleges íze miatt, ha csokis-kakaósat sütünk, érdemes a tetejére szórni egy kevés szárított virágot. Déli országokban a skorpiók elriasztása végett tesznek szárított levendulát az ablakba.

A kitartóbbaknak és nagyravágyóknak pedig itt van a banánfa. Ami valójában nem is fa, hanem évelő örökzöld. Most kell megvenni (március-április), hogy nyáron elkezdhessen rendesen fejlődni. Szereti a fényt és a párát, ezért érdemes párásítani körülötte. Termést csak egy-két év után hoz, ezért türelmesen kell várni és néha meglocsolni. Ha megfelelően tartjuk, akkor óriási, akár 2-3 méteres is lehet, ami nem biztos, hogy ideális a kollégiumi szobába. Bár addigra diplomázunk és úgyis kiköltözünk vele.:)

Fotók: Szép Ágnes

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]