Nyílt nap a TTK-n

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara 2011. szeptember 23-án 9 órai kezdettel Nyílt Napot rendez az egyetem lágymányosi campusán.

A felvételi eljárásról, a Kar oktatási-kutatási tevékenységéről szóló informatív előadások mellett, a látogatók testközelből ismerkedhetnek a Kar mindennapi életével, munkájával. A rendezvény ideje alatt a vendégek az alapszakok standjainál tájékozódhatnak az őket érdeklő szakokról, tehetik fel kérdéseiket az érintett oktatóknak, hallgatóknak. Szakmai előadásokat is szerveznek a látogatók számára, olyan témákat érintve, melyekről úgy gondoljuk, méltán tarthatnak számot a természettudományok iránt nyitott résztvevők érdeklődésére.

Az Országos Felsőoktatási Információs Központ meghívott szakértője a Felvételi Iroda standjánál az Iroda munkatársaival közösen válaszol a felvételi jelentkezéssel és eljárással kapcsolatos egyedi kérdésekre.

A Hallgatói Önkormányzatok közreműködésével megmutatják a kari diákélet sokszínűségét (közélet, sport, TDK, hallgatói juttatások).

Az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány ismerteti ELTE érettségi-felvételi előkészítőjét, amely számos ingyenes modullal valamint támogatási formával (tanulmányi ösztöndíj, támogatási pályázat, stb.) bővült az idei évben.

A Nyílt Napon „idegenvezetéssel” látogathatók az Egyetemváros olyan állandó szakkiállításai mint az ELTE-TTK Természetrajzi Múzeuma (Történeti Ásvány-Kőzettár, Biológiai és Paleontológiai Múzeum) vagy a Bakos Tibor Matematikai Gyűjtemény. 

További információk a programokról: http://nyiltnap.ttk.elte.hu

 


[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]