Csere Gáspár adta át az idei ELTE sportösztöndíjakat

Június 24-én az ELTE BTK épületében Csere Gáspár, a BEAC olimpikonja, maratoni magyar bajnok futója adta át az ELTE Sportösztöndíjakat.

Vonzó szabadidős sportprogramokat és a sokoldalú egyetemi élet motorját jelenti az ELTE sportösztöndíjas rendszere.

Dr. Hamar Imre, a BEAC elnöke, az ELTE nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese, Szalay Krisztián, az ELTE sportügyek rektori biztosa, Csere Gáspár, a BEAC olimpikonja, maratoni magyar bajnoka, Eszterhai Marcell, az EHÖK elnöke és Simon Gábor, a BEAC igazgatója is közreműködött a díjak átadásában.

Simon Gábor, a BEAC igazgatója kiemelte, hogy a sportösztöndíjasok egyik legnagyobb feladata az elmúlt másfél éves nehéz időszak után a hallgatók megszólítása lesz a sporton keresztül: „a sport egy nagyon jó területe annak, ahol hallgatók különböző karokról találkozhatnak.” Véleménye szerint a sport lehetőséget ad a közösségteremtésre, melynek egyik motorja az ELTE sportösztöndíjas rendszere.

Eszterhai Marcell, az EHÖK elnöke szerint az ELTE Sportösztöndíjas rendszere egy olyan közösség, mely a hallgatókkal foglalkozik, és fontos része az egyetemi mindennapoknak. Az elmúlt 10 év, mely ezt az ösztöndíjat átíveli, egy nagyon fontos kezdeményezés mind a sportösztöndíjasok, mind a hallgatók számára.

Szalay Krisztián megjegyezte, hogy az egyetem vezetése mindig is stratégiai célnak tartotta a sportot. Elmondása szerint a lehetőségek, az infrastruktúra és támogatási lehetőségek tárháza bő, melyhez az egyetem rugalmasan próbál kapcsolódni. A sportösztöndíjasok számára sikeres és eredményes munkát kívánt.

Csere Gáspár az ELTE sportösztöndíjat egy megtisztelő lehetőségnek tartja. A BEAC olimpikonja elmondta: idén lesz 20 éve, hogy a BEAC-ban kezdett sportolni: „az ELTE-BEAC sportéletét szervezni pedig egy kiemelkedő küldetés, ehhez kívánok sok sikert az ösztöndíjasoknak.”

20201/2022-ben 37 ELTE-s hallgató részesült az ösztöndíjban, akik a BEAC és a SZoESE szakosztályaival együttműködésben szervezik a hallgatói és dolgozói sportéletet.

Az eseményen készült valamennyi fénykép elérhető a Facebook-oldalunkon, valamint eredeti minőségben a Galériában.

Sportösztöndíjasok névsora:

Bakonyi BertalanAsztalitenisz
Bakos AnnaModerntánc
Boros RolandNői futsal
Borsos BalázsFérfi kosárlabda
Farkas PetraKick-box
Gál PéterTermészetjárás
Györffy AnnaGoju-ryu karate
Kenesei AnnaTalajakrobatika
Kiszel ViktóriaCheerleading
Lakner BrendaFunkcionális köredzés
Lyakhova VictoriaHip-hop tánc
Marosi MónikaPolefitness
Maurer KataCheerleading
Müller Miklós MátyásSúlyzós erőedzés
Nagyi Tímea BrigittaNői kosárlabda
Nagyistók MátéSportkoordinátor
Rozgonyi ÁronÖkölvívás
Simon Krisztián HubaKispályás labdarúgás
Szabó VivienAerobik
Szekér Zoltán ÁkosFérfi futsal
Szűcs AttilaNagypályás labdarúgás
Tatai LiliNői kézilabda
Torma LillyAerobik
Tóth AminaArgentin tangó
Tóth PetraHastánc
Ujvári ZoltánSportkoordinátor
Vágó BarnabásVívás
Vajay ZsófiaSakk
Váradi Erzsébet JuliannaBrazil Jiu Jitsu
Varga Anna DorottyaNői kosárlabda
Varga RebekaAerobik
Vincze NorbertVízilabda
ELTE- SEK
Barbalics MátyásRöplabda
Dombi RichárdCapoeira
Gélos Csenge LillaPilates
Polgár DóraAtlétika
Valaczka Viktória AndreaAtlétika
[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]