Csalódást keltő eredmény, vagy ez volt a realitás? – Elemzés az U21-es magyar válogatott Eb-szerepléséről

A magyar U21-es válogatott három vereséggel, két szerzett és tizenegy kapott góllal búcsúzott a hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságtól. Mi hol ment félre? Miért sikeredett ennyire gyengén a szereplés? Ennek járunk most utána!

Kezdjük először is azzal, hogy elméletileg tavaly rendezték volna az Európa-bajnokságot, de a koronavírus keresztbe húzta ezt, és most az a furcsa szituáció állt elő, hogy egy évben rendezik a felnőtt Eb-vel is. Így született meg az a félmegoldás, hogy a selejtezőkkel egy időben lejátsszák a csoportmeccseket, majd a következő válogatott szünetben befejezik a tornát. Az U21-es Eb amúgy is érdekes dolog, hiszen az ilyen korban lévő jó játékosok többsége már tagja a felnőtt keretnek, és nem utánpótlástornán vesz részt, hanem mondjuk a selejtezőben vitézkedik. Szintén érdekes furcsaság, hogy nem is U21-es bajnokság ez, hiszen a szabályok szerint az is játszhat, aki a selejtezők idején még benne volt a korosztályi megkötésben. Tehát sok csapat 98/99-es születésű játékosokat hozott el erre a tornára.

A magyar válogatott jó eséllyel nem is jutott volna ki az Eb-re, ha nem Magyarország rendezi, de mivel hazánk Szlovéniával megkapta a rendezési jogot, így jogosult volt rá a csapat, hogy szerepeljen a tornán.

Kezdjük először is a felmentő tényezőkkel! Rendkívül nehéz csoportba kerültek a magyarok, sok esély alapból sem kínálkozott a pontszerzésre. Amíg a német, holland játékosok zöme a topbajnokságok elsősosztályában futballozik (a németek elleni meccsen az ottani kezdőcsapatból hatan is állandó kezdők a Bundesligában, ketten a belga bajnokságban játszanak), addig nálunk csak a Parmában légióskodó Balogh Botond jutott (két meccsen) szóhoz a topbajnokságok valamelyikében. Ezek a különbségek látványosan kijöttek. Ráadásul rendkívül fiatal volt ez a magyar csapat. A tornán mindössze három válogatott akadt, akik többségében 2000-es játékosokkal érkeztek, a magyar volt az egyik. Szintén nem volt szerencsés, hogy több kulcsjátékos átesett a koronavírus-fertőzésen, és Zsóry Dániel sem állt rendelkezésre sérülés miatt.

Ezek tehát azok a tényezők, amiket figyelembe kell venni. Az, hogy ennyit sikerült elérni, nem biztos, hogy csak a játékosok hibája. Az összes játékos az akadémiai rendszerben szocializálódott, és most rendesen be is lettek árazva a magyar akadémiák a nemzetközi viszonylatban.

Haladjunk sorban végig most a találkozókon!

A németek elleni meccsen a válogatott mindössze 32%-ban birtokolta a labdát, kétszer próbálkozott kapura lövéssel, és mindössze egyszer találta azt el. A németek mind a három gólt a 60. perc után szerezték, ekkora fáradt már el a csapat, és nem bírta a nyomást. A románok ellen a 42. perctől kezdve emberhátrányban játszottunk, majd a 87. percben jött a kapott gól. Nem túl szerencsés, hogy a magyarokat később azzal vádolták, hogy rasszista kifejezésekkel illeték az ellenfelet, ez még nem nyert bizonyítást, de már a gyanú sem vet túl jó fényt rájuk. Tudjuk, ismerjük a magyar szurkolói kultúrát, sajnos sok zárt kapus meccset is köszönhetünk a „keménymagnak”. Nem lenne szerencsés, ha a játékosok is átvennék a szurkolók rasszizmusát.

A teljes összeomlás a harmadik meccsre, a hollandok ellen jött össze. Most ezt a meccset elemezzük, milyen gólokat kapott a válogatott, mi hol mehetett félre.

Az első gól egy magyar kirúgás után született, a hollandok labdát szereztek, feljátszották, a középhátvéd fellépett, a holland támadó visszatette a labdát, és de Wit előtt hatalmas terület adódott, amit ő ki is használt.

A második félidőt nem kezdte jól a válogatott, egy buta becsúszást követően büntetőt kaptak a hollandok, amit Bouda gólra váltott.

A harmadik gólnál a bejelölt Gakpo üresen, távol tőle a magyar játékos. Gakpo átlépte a labdát, visszakapta, majd gyönyörűen berúgta.
Zeefuik maradt teljesen üresen, senki nem volt rajta, így szabadon tudta bejátszani a labdát.
Gakpo üresen kapta a visszagurított labdát, a védő sétálva próbálta csak követni, nem járt sikerrel.
A magyarok mentek előre, labdát veszítettek, majd a gyors Brobbey-val senki nem tudja felvenni a tempót, aki berúgta a hatodik holland gólt.

Sokkoló volt látni ezt a sebességbeli különbséget a két együttes között. A fiúk ismét megint elfáradtak a végére, főképpen fejben. Ebben nincs is semmi meglepő, hiszen Varju, Mocsi, Hinora vagy éppen Bárány Donát is az NB 2-ben játszanak, és nincsenek, nem lehetnek hozzászokva ehhez a játékhoz.

Hegedüs Henrik, az M4 Sport állandó szakértője és az MLSZ vezető adatelemzője a meccs után több fontos dolgot is megállapított. Például hogy nem abban van a különbség, hogy nem futnak többet a hollandok, hanem abban, milyen tempóban történik a labdajáratás. Kiemelte, hogy nincsen letámadásos foci a hazai élvonalban, így nincsenek ehhez hozzászokva a focisták, amikor élesben kapnak egy letámadást. A magyar futballban van elég idő, tér gondolkozni, nemzetközi szinten nincs ez meg. Más típusú a játék sebessége. Az utolsó mondata rendkívül fontos volt, hogy a modern futballhoz fejlődünk kell. Valóban! Kiemelte még, hogy kevés az, hogy valaki elmegy az edzésre, és ott megcsinálja a munkát, példaként hozta Szoboszlait, aki hihetetlen sok erőt, energiát beletett abba, hogy felépítse magát. Sikerült is. Mindezt tette úgy, hogy nem sok köze volt az akadémiai rendszerhez. Ez mindenképpen elgondolkodtató. Nagy az elmaradásunk, és ez a torna remekül megmutatta, hogy messze vagyunk a topmezőnytől. Képzésben, taktikai szinten, mentális szinten is hatalmas a távolság.

Kérdés, hogy mi lesz, lehet Gera Zoltán sorsa, aki kezdő edzőként beleszaladt egy ilyen csúnya tornába. Nem lenne szép mindent a nyakába varrni, de mégis neki kell vállalnia és valószínűleg elvinnie is a balhét.

Egy dologra mindenképpen jó volt ez az Eb: magyar játékosok élesben szembesültek azzal, hogy milyen szinten vannak jelenleg. Tanulásra, változásra kiváló lehetőség volt ez a három meccs.

Képek forrása: M4 Sport, nb1.hu