Manapság nincsenek könnyű helyzetben a futballfanatikusok, ugyanis a kialakult járványügyi vészhelyzet a labdarúgás világát is mélyen érintette. Szinte az összes bajnokság és megmérettetés leállt, így aki focit szeretne nézni a tévében, annak vagy be kell érnie a fehérorosz, tádzsik vagy nicaraguai bajnokság meccseivel, vagy régi találkozókat kell újranéznie. Utóbbiból nincs is hiány, hisz a futballtörténelem egy életre elegendő klasszikust hagyott ránk. Használjuk tehát ki ezt az időt, de most nézzünk egy kicsit még visszább. Visszább, egészen a legelső hazai hivatalos labdarúgó-mérkőzésig, a „Pékerdei csatáig”.
Arról, hogy ki hozott be először futball-labdát az országba, ellenkező véleményű és kétes eredetű források maradtak csupán fenn, így ez valószínűleg a múlt homályába fog veszni. Egyes nézetek szerint a játékszert Esterházy Miksa, a Monarchia attaséjának köszönhetjük, mások szerint Harry Perrynek, az atléták angol származású edzőjének. Rajtuk kívül azonban más neveket is hallhatunk a témában. Bár a labda eredete kérdéses, az azonban szinte teljesen bizonyos, hogy az első hivatalosan megrendezésre kerülő hazai labdarúgó-mérkőzés Löwenrosen Károly – egyes forrásokban Löwenrosen Charlie – nevéhez fűződik, és igazán jellegzetesre és emlékezetesre sikerült.
1896-t írtunk, amikor is az építészmérnök, a korábban Angliában és Amerikában is tanult Löwenrosen úgy döntött, hogy meghonosítja a labdarúgást. Ekkortáj a MÁV Északi Főműhelyében dolgozott mintaasztalosként, az első mérkőzés résztvevőit ezért az ottani munkásokból toborozta. Három hónapos felkészülés, a labda több-kevesebb sikerrel történő importálása – először fennakadt a vámon, és csak óriási összegért lehetett kiváltani –, a szabályok több-kevesebb sikerrel történő ismertetése, és a szükséges felszerelés elkészítése után pedig el is érkezett a mérkőzés napja. Rendkívül pozitív előjel volt, hogy a pékerdei pályára kiírt meccsre előzetesen háromszáz jegy elkelt, egyenként tízkrajcáros áron, így a projekt a nulladik percben egyelőre még sikeresnek tűnt. Azután viszont minden megváltozott.
November elsejét mutattak a naptárak, az időjárás pedig felesküdött Löwenrosenék ellen, ugyanis a mérkőzés reggelén huszonöt centiméteres hó esett. Emiatt, bár volt házilag készített stoplizott cipő és futballfelszerelés, a játékosok úgy döntöttek, hogy végül nem öltöznek át. Ez alól csak Löwenrosen és Winkler József, a későbbi válogatott Winkler fiúk apja volt kivétel. Ők magukra öltötték a felszerelést. A többiek azonban csizmában és bekecsben léptek pályára, ami, mint később kiderült, nem volt szerencsés döntés. Az időjárási körülmények, a pálya rossz állapota és a játékosok technikai és koordinációs képzetlensége miatt lényegében legalább annyit rugdosták egymást, mint a labdát. Ennek következtében pedig a huszadik percben a mérkőzést le is kellett fújni, a harmadik bokatörés után. Emiatt kapta végül a mérkőzés a „Pékerdei Csata” elnevezést.
Az összecsapásról a korban nem sok írásos forrás maradt fenn, de annál több szállóige. Ilyen például, hogy bár a meccs végeredménye nem ismert, de beépült a köztudatba, hogy az első hazai labdarúgó meccset a Rókus kórház (ide szállították a bokatörést szenvedő játékosokat) nyerte 3-0-ra. De ilyen az a történet is, hogy a sérülést szenvedett játékosok feleségei bosszút esküdtek Löwenrosen Charlie, az „amerikai bolond” ellen, aki ezért hetekig nem mert hazamenni. Érdekesség egyébként, hogy számos forrás szerint a pékerdei pálya nem más, mint a mai MTK Stadion, ám egy a témával foglalkozó Youtube-videóban a szerzők régi térképek vizsgálatával levezették, hogy talán valószínűbb, hogy ez inkább a mai BKV pályának felelhetett meg.
Bárhogyan is legyen, egy biztos: bár az első labdarúgó mérkőzés nem sikerült túl jól, a sportág hazai magját azonban elvetette, ami elég is volt ahhoz, hogy a labdarúgás végül napról napra népszerűbb legyen. Bár Löwenrosennek hetekig bujkálnia kellett a dühödt felségek elől, mi azért adózzunk neki hálával, kiváltképp ezekben az időkben, amikor ráébredhetünk, hogy milyen nehezek is a hétvégék a parázs hangulatú rangadók nélkül.
