Nyíregyházi diadallal zárult a KEK férfi röplabda tornája

A szombati napon folytatódott a 2020-as KEK röplabdabajnoksága, amikor is eldőlt, hogy mely csapatok utazhatnak haza éremmel, valamint a legfontosabb kérdés is, azaz, hogy ki nyeri el idén a hőn áhított trófeát. A pénteki nap folyamatos küzdelmei után a csapatok többségén érezni lehetett helyenként a kimerültséget, ám ez nem akadályozta meg őket abban, hogy színvonalas mérkőzésekkel szórakoztassák a közönséget.

A reggel 8:00-kor kezdődő szombati játéknap első mérkőzésén az „A” csoport küzdelmei folytatódtak, a pénteken egyaránt egy-egy mérkőzést játszó Nyíregyháza, valamint a BCE mérték össze erejüket. Mindkét csapat álmosan kezdett, ám a nyíregyháziak gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést és erőteljes löketeikkel, szerváikkal magabiztosan, 15–8-ra nyerték az első szettet. A csapat a második szettben ott folytatta, ahol abbahagyta az előzőt, gyorsan elkezdtek pontokat gyűjteni, ám a Corvinus Egyetem fiai idővel felvették a meccs ritmusát és fokozatosan egyre inkább feljöttek, olyannyira, hogy a végére meg is fordították az állást, a szettet pedig 15–12-es különbséggel nyerték, így döntő játszma következett, ahol a BCE lendülete kitartott, és a harmadik szett is az övék volt, 15–11-es arányban, összességében 38–38.

A második találkozó a háromtagú „C” csoport utolsó mérkőzése volt, melyen a Semmelweis Egyetem csapott össze a győri Széchenyi Egyetemmel. A győriek csapata rendkívül lelkesen és jókedvűen érkezett, az első szettet azonban ellentmondást nem tűrően 15–5-re nyerte az SE. A második szettet az SZE kezdte jobban, gyorsan többpontos előnyt szereztek, majd az SE magához tért és ismét nagyarányú előnyt harcolt ki. Valami azonban megtört, amikor már csak két pont hiányzott a győzelemhez, az SZE ugyanis egy csapásra elkezdte sorozatban gyűjteni a pontokat, hol az ellenfél egyéni hibáinak köszönhetően, hol pedig remek meglátások következtében. A vége így kimondottan szorosra sikerült, ám végül az SE ezt a szettet is nyerte 15–13-ra.

Ezt követően a hátralévő két csoportmérkőzésen ismét az „A” jelű kvartett csapataié volt a főszerep. A nap harmadik mérkőzésén ismét találkozhattunk a Nyíregyházi Egyetem fiaival, akik ezúttal az EKE Eger csapatával mérték össze erejüket. Utóbbiak a pénteki napot igazán sikeresen zárták, hiszen mindkét meccsüket magabiztosan hozták, azonban valami ezúttal nagyon nem működött, persze ehhez kellett a nyíregyháziak remek játéka, akik olyan elsöprő teljesítményt nyújtottak, hogy a szett második felében az ellenfelüknek momentuma sem volt, így 15–5-re nyerték meg végül. A következő szettre azonban kissé kiengedtek, az Eger pedig felszívta magát, olyannyira, hogy néha még a vezetést is megszerezte. Egy rendkívül színvonalas és szoros játékot láthattak a nézők, melyet végül a Nyíregyháza mégiscsak behúzott 16–14-es eredménnyel.

DSC_9967

A nap utolsó csoportmeccsén végre az ELTE is képviseltette magát, mégpedig a BCE csapata ellen. A remek kezdés után a Corvinus csapata feljött és az előnyt is magához ragadta, és bár szoros volt végig a játék, a végére egyértelműen a BCE dominált és 15–12-re nyerte a szettet. A másodikban folytatták a jó játékukat, ezúttal ők kezdtek jobban és minimális előnyt harcoltak ki. Az ELTE ekkor még feltudott jönni rájuk, ám végül gyorsan tett róla a BCE, hogy ne legyen kétséges a győzelmük, noha az ELTE nagyot küzdött és tisztesen helyt állt, ezen a meccsen nem sikerült ellenfele fölé kerekednie, még a női csapat lelkes buzdítása ellenére sem, így a második szettet is a Corvinusosok nyerték 15–10-re.

Kisebb szünet után következhettek az elődöntők, ahová a három csoportelső mellett, az „A” és „B” csoport – a két négyfős kvartett – második helyezettei közül a jobban teljesítő kvalifikálta magát. Az „A” csoport győztese a Nyíregyháza lett, a „B” csoport élén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) végzett, a háromtagú „C” csoportot pedig az Semmelweis Egyetem nyerte. A legjobb csoportmásodik jogán a „B” csoportból a Testnevelési Egyetem (TE) csapat jutott még be a legjobb négy közé, ahol már 25 pontos szetteket játszottak, 1–1-es szettarány esetén pedig a több szerzett pont számított, döntőszettre csak akkor kerülhetett volna sor, ha a pontok is egyenlőek a két játék befejeztével.

Az első elődöntőn a TE és az SE összecsapására került sor. Itt már érezhető volt a játékosokon, hogy nem babra megy a játék, mindkét csapat rendkívül koncentrált volt, valamint ezen a találkozón alakultak ki a nap folyamán először tartósan hosszú játszmák egy-egy pont megszerzése érdekében, itt már nem tartalékoltak játékelemek tekintetében. A találkozó végig rendkívül szoros volt, az első szett folyamán hol egyik, hol másik csapat szerzett pontot, az eredményjelző szinte végig döntetlent, vagy csak egy pontnyi különbséget mutatott, majd 20–20-as állás után a Semmelweis Egyetem csapata – melyet a saját női alakulatuk tagjai támogattak szurkolásukkal –, gyors egymásutánban több pontot is szerzett, melyre a TE válasza már későn jött, így a szettet az SE nyerte 25–22-re. A második szett az elsőhöz hasonló szoros, játékot hozott, sőt még annál is szorosabbat, ugyanis itt nemhogy fej-fej mellet haladtak a csapatok, de 25 pontnál nem is lehetett lefújni, ugyanis nem volt meg a két pont különbség, végül azonban ezt a szettet a TE nyerte 30–28-as különbséggel, azonban összesítésben 53–52-vel, azaz pusztán egy ponttal az SE készülhetett a döntőre, a TE pedig a bronzmeccsen vigasztalódhatott.

DSC_9655

A második elődöntőn a Nyíregyháza csapott össze az SZTE csapatával. Ez a találkozó az elsővel ellentétben nem hozott szoros mérkőzést, sőt egy darabig úgy tűnt, hogy a nap legsimább találkozóját láthatja a közönség, ugyanis az első szettben a nyíregyháziak már 16–6-ra is vezettek, remek játékot bemutatva, nem sok esélyt hagyva az egyébként rendkívül szimpatikusan játszó szegedieknek. Ezt követően láthatóan ki is engedett egy kicsit a Nyíregyháza, így a szett zárószakasza már jóval szorosabbra sikerült, végül azonban a győzelmük nem forgott veszélyben, 25–15-re nyertek. A második hasonlóan kezdődött, mint az első, azzal a különbséggel, hogy ezúttal az SZTE szerzett jelentősebb előnyt, noha közel sem olyan nagyarányút, mint ellenfelük az előzőben. Csalóka lehet ugyan a mérkőzés alakulása, de a Nyíregyháza hozzáállását még az esetleges elkényelmesedések miatt sem érheti kritika, ugyanis rendkívül komolyan vették a találkozókat, melyet mi sem mutat jobban, hogy egy számukra kedvezőtlen bírói ítéletet még egyértelmű nyert helyzetben is feszültségek kísérték. A csapat végül gyorsan feljött, egy ideig fej-fej mellett haladtak az SZTE-vel, majd pedig ismét összeszedték magukat és erőteljes lecsapásaikkal, valamint jól alkalmazott sáncokkal ismét magabiztos előnyt harcoltak ki. a Végére azonban, mikor már közel jártak a győzelemhez, az SZTE legjobb pillanatai következtek, akik sorban elkezdték gyűjtögetni a pontokat, úgy tűnt, hogy a vége szorosabb lesz a vártnál. A Nyíregyháza végül nehezen, de megszerezte a 25 pontot ebben a szettben is, mely végül 25­–-20-as eredménnyel zárult az ő javukra, összesítésben 50–35-tel jutottak a fináléba.

Még mielőtt azonban a végső összecsapásra sor került volna a z SZTE és a TE megmérkőzött egymással a bronzérem elnyeréséért. A mérkőzés érdekesen alakult, mindkét szettben periódusok váltogatták egymást, hogy épp melyik csapat szerez sorozatban pontokat, ám a játék képe nem volt ilyen egyértelmű, ekkor sem, ugyanis, folyamatos játékok voltak, mondhatni az egyéni hibák döntötték el, hogy az aktuális szakasz épp melyik félnek kedvez. Az első szettben viszont a pontszerzési szakaszokat tekintve voltak hatalmas eltérések, ugyanis előbb a TE húzott el 11–6-tal, majd ezt követően az SZTE olyan sorozatot produkált, mely által 18–14-re fordította meg az állást, a TE-n még az időkérés sem segített ekkor és láthatóan pár percre meg is törte őket ez a rossz széria, melyhez ki kell emelni, hogy a szegediek ekkor bemutattak néhány igen tetszetős összjátékot. Ez a periódus volt a döntő a mérkőzés egészét tekintve, mert ugyan a TE szerzett még pár pontot és feljavult, de az SZTE lendülete kitartott a szett végéig, melyet 25–17-re meg is nyertek. Mint már fentebb szó volt róla, a második szettben is ezek a periodikus váltások voltak érvényesek, hol egyik, hol másik csapat dominált. A TE összeszedte magát és megtettek mindent azért, hogy megfordítsák az eredményt. És bár ebben a szettben összességében jobban játszottak ellenfelüknél, a szegediek nem kerültek alárendelt szerepbe, így hiába nyerte a TE a második szettet, 25–22-re, ezzel már nem tudtak fordítani, összesítésben a bronzmeccs győztese az SZTE lett 47­–42-vel. A TE tehát ismét a pontkülönbségnek „köszönhette” vesztét, mellyel kapcsolatban a meccset követően elégedetlenségüket is kifejezték.

Végezetül, pontban 15:15-kor megkezdődhetett a nap leginkább várt mérkőzése, a döntő, ahol a Nyíregyházi Egyetem csapott össze a Semmelweis Egyetem csapatával. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a torna két legjobb csapata jutott be a fináléba, az SE rendkívül kiegyensúlyozottan, jó játékot mutatott be végig, a Nyíregyháza pedig, ha alkalmanként meg is ingott, minden meccsen megmutatta, hogy ha a legjobbjukat hozzák, akkor nincs ellenszer a játékukra. Az első szett igazi döntőhöz méltón kezdődött, ment az adok-kapok, hol egyik, hol másik csapat szerzett előnyt, de rögtön jött is rá a válasz, ekkor azonban még kevésbé alakult ki folyamatos játék. Azonban az első perceket követően a Nyíregyháza egyértelműen magához ragadta a kezdeményezést és minden erősségüket megmutatták. Folyamatosan működtek a sáncok, a lecsapások irgalmatlan erővel és hihetetlen pontosan lettek kivitelezve, az összjátékuk is hibátlan volt, valamint a szerencse is nekik kedvezett egy-egy kétes helyzet alkalmával. Pedig az SE nem játszott rosszul, sokszor remekül reagálták le a Nyíregyháza lépéseit és csak nüanszokon múlt, hogy néhány pont nem hozzájuk került, viszont az is egyértelmű volt, hogy a Nyíregyháza – minden tiszteletet megadva a Semmelweis Egyetem csapatának – az erősebb, és ezt a döntőt nem nyerheti meg más csak ők. Az első szett folyamán vezettek 16–9-re és 22–13-ra is, a játékosok pedig még ilyen magabiztos előnynél is látványosan hibáztatták magukat egy-egy rosszul sikerült megmozdulás után. Látni lehetett, hogy óriási motiváció dolgozik bennük. A szett végére valamelyest kiengedtek, de így sem forgott veszélyen a győzelem, 25–17-re nyerték az elsőt.

DSC_0382

A második szettet aztán az SE kezdte jobban, akik mögül ekkor sem hiányzott a lelkes női csapat, mint szurkolótábor, akik még a legnehezebb pillanatokban is buzdították csapatukat. A Semmelweis elhúzott gyorsan három ponttal, ezt követően azonban a Nyíregyháza visszatalált a helyes útra és ismét jelentősebb előnyt sikerült szerezniük. Az SE időnként elkezdett feljönni, de ellenfelük nem adta ki a kezéből tartósan az irányítást, így igazán megközelíteni nem sikerült őket. Aztán amikor a Nyíregyháza 22–14-re vezetett úgy tűnt, hogy a második szett is gyorsan lezárul (a győztes kiléte ekkor már nem volt kérdéses), de képtelenek voltak újabb pontokat szerezni, az SE pedig, ahogy egy igazi sortcsapathoz illik mindent megtett, hogy csökkentse a hátrányát, a játékukon az látszott, hogy arról sem mondtak le, hogy akár e szettet is megnyerjék, még ha ennek igen kicsi esélye is látszott csak. Sikerült ugyan feljönniük, de komoly veszélyt nem jelentettek már a Nyíregyházára, mely a várnál később, de végül megszerezte a 25. pontot, 25–20-as különbséggel megnyerve a második szettet, a döntőt pedig 50–37-re magabiztosan és teljesen megérdemelten.

A helyosztókat egy másik helyszínen játszották (végeredményt lásd lentebb), az ELTE csapata ezúttal a 10. helyen zárta a KEK férfi röplabdabajnokságát.

 

Férfi röplabda eredmények (2020.03.07.; Tüskecsarnok)

„A” csoport

Nyíregyházi Egyetem ­– BCE: 1–2 (15–8; 12–15; 11–15)

EKE Eger – Nyíregyházi Egyetem: 0–2 (5–15; 14–16)

BCE – ELTE: 2–0 (15–12; 15–10)

„C” csoport

SE – SZE: 2–0 (15–5; 15–13)

Elődöntő

SE – TE: 1–1 (53–52)

SZTE – Nyíregyházi Egyetem: 0–2 (35–50)

Bronzmérkőzés

TE – SZTE: 1–1 (42–47)

Döntő

Nyíregyházi Egyetem – SE: 2–0 (50–37)

 

Végeredmény:

  1. Nyíregyházi Egyetem
  2. SE
  3. SZTE
  4. TE
  5. EKE Eger
  6. BCE
  7. NKE
  8. Babes-Bolyai
  9. SZE
  10. ELTE
  11. Metropolitan

Képek: Jakobovits Lili