Parázs csaták és örömfoci a köbön – Ilyen volt KEK futsal tornájának csoportköre

Az ELTE mérkőzései után sem állt meg az élet a BEAC Sportcsarnokban, késő estig még két csoport küzdelmeit bonyolították le a XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának futsal tornáján.

Két négycsapatos csoport várt még eldöntésre a a KEK estébe nyúló délutáni programja folyamán. A délelőtti találkozókhoz hasonlóan később sem szenvedett hiányt izgalmas összecsapásokban az egyre népesebb szurkolósereg, de ahogy haladtunk előre az időben, úgy váltotta fel bizonyos csapatok mérkőzésein a pattanásig feszült idegeket a felszabadult nevetés és a hamisítatlan örömfoci.

A délutáni etap nyitómeccsének résztvevői azonnal be is tájolták, hogy mi várható tőlük idén: a tavalyi negyedik helyezett kolozsvári SixtyNine csapata komoly erődemonstrációval jelezte, ezúttal is számolni kell velük, míg az MTTK Stars Szabadka játékosai a kétszámjegyű különbség ellenére sem vesztették lelkesedésüket, amit lelkes szurkolóik látszólag értékeltek is.

Persze végső soron mindenki győzni akar, és erre hamar emlékeztettek a következő két meccs résztvevői. Először a Schörlock – MOGYE és a Selye János Egyetem találkozóján (5-1) alakult ki kakaskodás, majd a Sapientia EMTE és az IBS játékosai sem kímélték egymást, az erdélyi csapat sikerével (3-0) végződött mérkőzésen néhány belépő már erősen súrolta a sportszerűség határát.

kekfutsal (50 of 52)

Mindkét csoportra jellemző volt, hogy a késhegyre menő szoros csörtéket türkörsima meccsek követték, ennek ellenére egyik kvartett sem vált lefutottá az utolsó párosításokra. Az „E” jelű négyest végül hibátlanul behúzó Pázmány a harmadik körben még ki-ki meccset játszott – és nyert meg 2-0-ra – a Shörlock ellen, a D-csoportban pedig még kevesebb választotta el az élmenőket. A csoport zárómeccsén – és egyben „döntőjén” – az egyaránt 100%-os Sapientia és a SixtyNine feszültek egymásnak, ahol szoros csatában végül a SixtyNine kerekedett felül, 2-1 arányban.

A rengeteg izgalom mellett némiképp furcsának hathat, hogy a nap legemlékezetesebb mozzanatai a legfelszabadultabb pillanatokhoz kötődtek. Ahogy beesteledett, egyre többször törtek ki nevetésben nézők és játékosok egyaránt, elvétve a kispadok környékén is felbukkant egy-egy pohár sör, a csapatokat pedig érezhetően felspanolta és felszabadította egyre lelkesebb támogatóik buzdítása – ennek kézzelfogható bizonyítékai voltak az estére több gólszerző által előhúzott különleges, szaltós gólörömök is.

kekfutsal (22 of 52)

A hangulat a Szabadka és az IBS mérkőzésén érte el tetőfokát. A fővárosi egyetem négygólos vezetésénel az egész, addigra már szinte teljesen megtelt csarnok egy emberként állt be a nem túl sikeres, ám végtelenül szimpatikus vajdaságiak mögé, hogy elindítsa a csapatot egy valószínűtlen felzárkózás útján. A lelkes szurkolástól feltüzelt srácok sikeresen megfelezték hátrányukat, góljaikat pedig minden korábbinál nagyobb üdvrivalgás fogadta, miközben ők maguk sem spóroltak az ünnepléssel. Az, hogy a pontszerzés elmaradt, senkit nem zavart – vastaps díjazta a szabadkaiak őszinte erőfeszítéseit.

Kíméletlen versengés, baráti hangulatú sportolás és felszabadult nevetés – a pénteki nap tökéletesen megmutatta, miről szól a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája. Folytatás szombaton, immár a helyosztókkal.

Képek: Bujtás Barbara- ELTE Online

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]