Napjaink labdarúgásában a Bayern Münchent a Bundesliga egyeduralkodójaként emlegetik, akik a Bajnok Ligájában is az esélyesek közé tartoznak. Azonban nem volt ez mindig így, az idén 120. születésnapját ünneplő bajor klubnak gyakran jutott a kistestvér szerepe az 1860 München árnyékában vagy az ezüstkorszak a Borussia Mönchengladbach mögött. Szintén kevésbé van a fejekben, hogy a klub történelemkönyvében dicsőséges fejezete van két magyar úriembernek: Csernai Pálnak és Fazekas Árpádnak, akik rengeteget tettek azért, hogy a gödörből a legnagyobbak közé juttassák a klubot.
Első cikkünkben Csernai Pállal, korának egyik reformedzőjével ismerkedhetünk meg, akire mind a mai napig örömmel emlékeznek vissza a bőrgatyások. Csernai játékosként és magánemberként is a lehető legtöbbet igyekezett kihozni magából: karrierjét 1952-ben a Csepeli Vasasban kezdte, és jobblábas létére átképezte magát balfedezetnek, hogy könnyebben kerüljön be a válogatottba. Emellett matematikatanárnak tanult az ELTE-n, és több játékostársától eltérően neki nem csak papíron volt munkahelye, hanem tényleg bejárt dolgozni: a csepeli fémgyárban hegesztőpálcikákat gyártott, miközben a kor ideológiai irányzatával is meg kellett küzdenie. Mivel a kommunista vezetéssel nem tudott azonosulni, 1956-ban egyszerűen kint maradt Ausztriában, mikor a B-válogatott Bécsben játszott. Merészségét 10 hónap eltiltással jutalmazták, de a közel egy évnyi kihagyás nem látszott meg a játékán: két kisebb kitérő után hat évet húzott le a Stuttgarter Kickersben, ahol egy emlékezetes szezon után ő szerezte a bent maradást jelentő találatot az utolsó fordulóban. Korábbi pedagógia képességeit sem hagyta elévülni, már játékos korában elvégezte a jó nevű kölni edzőképzést, majd fokozatosan lépdelve felfelé a ranglétrán előbb amatőr csapatokat edzett, majd a belga Antwerpent, és Lóránt Gyula „segítségével” a legmagasabb szintre is eljutott: a Bayern vezetőedzőjeként ülhetett le a kispadra 1978-ban.
Csernai Pál (b) a kispadon Uli Hoeness mellett egy Kaiserslautern elleni meccsen
Már ez a kinevezés is megérne egy külön cikket: Lóránt a Frankfurt edzőjeként tevékenykedett, és maga mellé vette Csernait pályaedzőnek. Miután a mélyrepülésben lévő Frankfurt 4-0-ra megverte a szintén szebb napokat látott Bayern Münchent, a két klub furcsa döntést hozott: kicserélték a két edzőt, a bayernes Dettmar Cramer ment Frankfurtba, Lóránt pedig Münchenbe, ahova követte jó barátja, Csernai is. Miután Lóránt beleszaladt egy düsseldorf elleni zakóba, hamar menesztették Münchenből, és ideiglenesen Csernait nevezték ki („Maga lesz az edző, aztán majd meglátjuk” – így emlegette a felkérést, miután kirúgták Lórántot), akivel annyira nem számoltak komolyan, hogy a sajtónak előbb szóltak az utódjáról, mint neki. Azonban a játékosok fellázadtak, és a Sepp Maier vezette „zendülésnek” az lett a vége, hogy nem a pár hónapja ott lévő Csernai Pál távozott, hanem a tizenhét éve dolgozó elnök, Wilhelm Neudecker.
Ilyen előzmények után szinte gyerekjáték volt a tényleges munka. Az öltözőben felszámolta a kiskirályok klikkjeit: Gerd Müller távozott Amerikába, Breitnert és Hoenesst pedig kibékítette a többiekkel. A nyugodt légkör meglátszott az eredményeken is, a csapat a 3. helyre futott be, így indulhattak az UEFA-kupában, ami akkor nagy szónak számított a korábbi 3-szoros BEK-győztes alakulattól. Sikerrel építette be a fiatal Rummeniggét is, aki 1980-ban és 1981-ben is elnyerte az Aranylabdát, ezzel Müller és Beckenbauer után ő lett a harmadik Bayern-játékos, aki hazavihette a díjat, és a mai napig az utolsó is.
Rummenigge, Breitner és Csernai 1981-ben, miután a Német Kupát és a bajnokságot is megnyerték
A kizárólag német játékosokból álló csapatban egy új játékstílust is meghonosított Csernai: átálltak területvédekezésre, ami akkora húzásnak bizonyult, hogy a mai napig PAL-System néven emlegetik az újítást. Hiába képviselt ekkor a nevek alapján nagyobb játékerőt a Hamburg, a ’Gladbach, sőt a Köln is, hat év koplalás után a Bayern lett a bajnok, majd megvédte címét. 1980-ban az UEFA-kupában, 1981-ben a BEK-ben volt elődöntős, 1982-ben pedig az Aston Villa ellen Rotterdamban a Bajnokcsapatok Európa-kupájában finálét játszhatott. Ma már történelem, hogy Peter Withe góljával nyert a Villa, kapusuk pedig kivédte a bajor csatárok szemét is…
Noha a vezetőség nyitott volt a további együttműködésre, Csernainak változásra volt szüksége, és negyedszázados németországi karrier után új kihívást keresett. Bár számos csapat kispadján megfordult (PAOK, Benfica, Fenerbahce, Young Boys, Hertha), egy évnél tovább sehol nem tudott megragadni, és egy három éves szünet után merész döntést hozott: elvállalta a Koreai Nép Demokratikus Köztársasága válogatottjának irányítását. Erről a kalandról elég csak annyit mondani, hogy a rezsim működését ismerve a bérét előre kérte, készpénzben és dollárban (ami hatvanezer dollárt jelentett), de mivel Észak-Koreában nem volt bank, ahol ezt tárolhatta volna, egy sporttáskával cipelte magával az edzésekre, míg végül Szingapúrban, egy vb-selejtezőn a Kommerzbank helyi kirendeltsége megoldotta a pénz elhelyezését. Csernai pedig egy történelmi tettet is végrehajtott: a koreai válogatottal egy barátságos meccsen legyőzte az USA csapatát, ami az ázsiaiaknak egy háború megnyerésével ért fel, a reptéren több ezres ünneplő tömeg várta a hazatérő játékosokat. Miután a vb-re nem jutott ki csapatával, Csernai 1994-ben hazatért Magyarországra, és Sopronban segítette a helyi csapatot, de a magyar labdarúgás viszonyait megismerve pár hónapnyi munka után inkább visszavonult az edzősködéstől (ami elég jelentős kritika a hazai szakmára nézve, tekintve, hogy Észak-Koreát is megjárta). Hosszan tartó betegsége után, 2013. szeptember 1-jén távozott az égi focipályákra, de a mindig elegáns selyemnyakkendőt viselő Csernai emléke nem halványult azóta sem Münchenben.
Csernai Pál és a később szintén legendás Bayern-edző, Udo Lattek
Források: de.wikipedia.org, welt.de
