„A sport mindenkié!” – ELTE Inkluzív Sportnap 2018

Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján, 2018. szeptember 20-án immáron harmadik alkalommal rendezte meg Inkluzív Sportnapját az ELTE és a BEAC a Tüskecsarnokban.

Az országos szinten egyedülálló egyetemi sportprogramon ép és sérült hallgatók próbálhattak ki olyan sportágakat, mint a csörgőlabda, a kerekesszékes kosárlabda, az ülőröplabda kerekesszékes rögbi vagy épp a judo.
A megnyitó ünnepségen Kovács Krisztina, az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda (SHÜTI) vezetője köszöntötte a meghívott vendégeket és a résztvevő hallgatókat, köszönetet mondva az ELTE vezetésének és az egyetem Szolgáltatási Igazgatóságának, valamint a társszervező BEAC-nak, akik az idei évben is lehetővé tették azt, hogy a rendezvény megvalósuljon.
42251842_10156686106572065_6834245368343953408_o
Köszöntőjében Borhy László, az ELTE rektora kiemelte: a sport nem kiváltság, mindenkit egyformán megillet, hiszen garancia az aktív és változatos életre, közösséget formál, valamint kihívások elé állít. A sport éppen ezért mindenki számára hozzáférhető kell legyen: az ELTE rendezvénye pedig ezt hívatott támogatni.
42231093_10156686102722065_4922075127291576320_o
Székely Mózes, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség főtitkára elmondta, hogy az ELTE Inkluzív Sportnapja egyedülálló rendezvény az országban, hiszen első felsőoktatási intézményként itt valósulhatott meg ilyen program először.Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy a fogyatékossággal élők különleges erőforrásai a társadalomnak, így a Bizottság továbbra is örömmel támogatja az ELTE parasport-törekvéseit.A megnyitó ünnepség utolsó felszólalójaként Simon Gábor, a BEAC igazgatója felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy az ELTE-n űzhető parasportok, mint a csörgőlabda vagy akár a parafekvenyomás is, egész évben elérhetők a sportolni vágyók számára.A köszöntőket követően fellépett a Kotta Nélkül zenekar, melynek látássérült tagjai az ELTE hallgatói, majd Hallatlan Salsa-bemutató következett Auffenberg András és Auffenberg-Gál Marietta, hallássérült táncoktatók előadásában, akik tánckurzusa az idei évben is nagy sikernek örvend az egyetemen.A rendezvény délelőtti megnyitó részét kerekasztal-beszélgetés zárta: Ilyash György, az ELTE Sportiroda vezetője beszélgetett parasportoló hallgatókkal, Illés Fannival és Lukoviczky Rékával.A résztvevők számos parasportot, köztük a Törekvés SE-nek köszönhetően a kerekesszékes kosárlabdázást, míg a Wildboars jóvoltából a kerekesszékes rögbizést is kipróbálhatták.Előbbiben még a BEAC NB1-es kosaras lányai is megmérettették magukat egy parázs mérkőzésen.
42197961_10156686105627065_611519281850482688_o
A Piremon SE az ülőröplabdázást, a Tisztánlátás SE a judót, míg a Láss Egyesület a showdownt, azaz vak ping-pongot hozta el az érdeklődőknek, ahol mindenki egyenlő feltételekkel mérhette össze ügyességét.
A sportban megfáradtakat a VGYKE egy vak-masszázzsal frissítette fel.
A tavalyi sikerre való tekintettel idén második alkalommal rendezték meg a Sportnap keretében az Egyetemi Csörgőlabda Kupát 8 csapat részvételével.
A pozitív visszajelzések alapján a szervezők a jövőben egy Csörgőlabda MEFOB beindítását is tervezik. Az egyetemi országos bajnokság megvalósítása egy újabb mérföldkőt jelentene az inkluzív sport fejlesztésének irányába.

Forrás: BEAC

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]