Újabb KEK-rendezvény a BEAC-on!

Nem, nem a Kupagyőztesek Európa-kupája kerül megrendezésre a Bogdánfy úti sporttelepen, tekintve, hogy az a sorozat ilyen néven 1999-ben véget ért. Az ELTE Sportegyesülete márciusban már 9. alkalommal tartja meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját, amelynek idén is a már 120 éves fennállását ünneplő BEAC ad otthont. A mottójuk: „Egyetemi sport határok nélkül”.

2010-ben megfogalmazódott egy olyan gondolat a magyar egyetemek sportegyesületei és hallgatói között, hogy erősíteni kell a fiatalok kapcsolatait, és ezzel karöltve fejleszteni a magyar felsőoktatási sportéletet, elsősorban a futsal világát. Magyarország és a szomszédos nemzetek egyetemeinek fiataljai több állomáson mérhetik össze tudásukat: májusban Révkomárom ad otthont a Selye Kupának, novemberben a sepsiszentgyörgyi Egyetemista Futsal Torna és a csíkszeredai KEK kerül megrendezésre, valamint decemberben Székelyudvarhelyen gyűlnek össze a sportolók az Erdélyi Labdarúgó Diákkupán.

forrás: BEAC

forrás: BEAC

A BEAC által szervezett KEK minden év márciusában zajlik, általában ugyanazon egyetemek résztvevőivel, bár olykor minimálisan cserélődik a mezőny. Az állandó vendégek közé tartozik – az ELTE mellett – a BME, a Corvinus, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a SOTE, Romániából Sepsiszentgyörgy, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, továbbá a marosvásárhelyi és a kolozsvári csapat.

Az eredetileg csak futsaltornának indult rendezvény idén először röplabdával is bővül, sőt évek óta kosárlabda- és cheerleaderversennyel is szórakoztatja az érdeklődőket. Így vált az apró kedvezményezés multisporteseménnyé az összmagyar találkozón. A KEK célja nemcsak a fiatal értelmiségiek egy fedél alá hozása és a szórakoztatás, a szervezők minden évben valamilyen jótékonysági programmal is készülnek. Idén a kárpátaljai Beregrákosi Általános Iskola mellett egy fogyatékossággal élő tanulókkal foglalkozó iskola, a Dr. Török Béla Általános Iskola és Speciális Szakiskola javára gyűjtik a szervezők a sportszerfelajánlásokat.

 

forrás: ELTE Online

forrás: ELTE Online

Az eseménysorozat sok támogatóra és képviselőre talált az évek során, tekintve, hogy évről évre sikeresebb és nagyobb közönséget kovácsol magának. A rendezvény fővédnöke Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke, további védnökei Dr. Borhy László, az ELTE rektora, Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja és Dr. Hamar Imre, a BEAC elnöke. A KEK szakmai védnöke és támogatója az MLSZ Budapesti Igazgatósága és Szendrei József, a Joma Magyarország ügyvezetője. A 2018-as KEK kiemelt támogatója a Rákóczi Szövetség.

forrás: BEAC

forrás: BEAC

A szervezők a felvidéki, a kárpátaljai, az erdélyi és a vajdasági csapatok mellett a vidéki és a budapesti intézmények sportolóit, csapatait is várják. A március első hétvégéjén (1–3.), csütörtöktől szombatig tartandó eseményre mindenkit szívesen látnak a szervezők a jó hangulatú mérkőzésekre. A KEK-ről bővebb információkat és nevezéssel kapcsolatos tudnivalókat a kek.elte.hu oldalon, illetve az eltese2008@gmail.com e-mail-címen kaphatnak az érdeklődő intézmények, csapatok.

Forrás: kek.elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]