Túl vannak a sportösztöndíjasaink az idei képzésen

Múlt pénteken rendezte az ELTE Hallgatói Önkormányzata a BEAC közreműködésével a sportösztöndíjasok szakmai képzését. Minden évben ezzel a képzéssel indul az ösztöndíjas hallgatók első féléve, ahol főként az ELTE sportéletének képviselői mutatkoznak be az új csapatnak.

A hagyományokhoz hűen ismét a Bogdánfy úti sporttelep szolgált a sportösztöndíjas képzés helyszínéül. A képzést Péterfi D. Flóra, az ELTE HÖK sport referense nyitotta meg. Köszöntőjét követően Simon Gábor, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) ügyvezető igazgatója szólította meg az ösztöndíjasokat. Murai László, az ELTE HÖK elnöke is megjelent az eseményen, aki szintén elkötelezett támogatója a minőségi egyetemi sport fenntartásának.

????????????????????????????????????

Simon Gábor, a BEAC ügyvezető igazgatója

Prof. Dr. Bárdos György, a PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének korábbi intézetvezetője egy rövid, nosztalgikus visszatekintés keretein belül hozta közelebb az elmúlt évek tapasztalatait a hallgatókhoz. Sportszakmai szempontból két bemutatkozást hallgathattak meg a résztvevők, elsőként Gölöncsér Dániel, az Erőnlét- és Fitnesz Szakosztály vezetőedzőjét. Dani saját (és csapata) példáján keresztül mesélte el, hogy a BEAC vezetősége mennyire segítőkész volt a szakosztály elindításakor, és hogy miként sikerült a tanítványokból egy nagy, összetartó családot kovácsolnia.

A második élménybeszámoló Móczik Alexandra, immáron sokadéves sportösztöndíjas tolmácsolásában hangzott el, aki a futsal szakosztálytól búcsúzva jelenleg az egyik sportösztöndíjas koordinátori pozíciót tölti be.

????????????????????????????????????

Csere Gáspár, a BEAC olimpikonja

A képzésen két új vendég is debütált, az első előadó Majer Zoltán, a BeOffline szabadidős rendezvényszervező cég egyik alapítója volt. Zoli a rekreációs jellegű sporttevékenységek és a sportszervezés gazdasági vetületéről informálta a hallgatóságot, illetve arról, hogy hogyan lehet egy ilyen céget fenntartani egy főállás mellett.

Az est sztárvendégeként pedig tiszteletét tette Csere Gáspár, a BEAC olimpikonja. Gazsi az egyesület profi sportolójaként részt vett a riói olimpián, és előadásában a tavaly nyári élményeiről, illetve karrierjének történetéről mesélt.

 

Ha szeretnél találkozni a sportösztöndíjasokkal vagy csak kedvet kaptál a sportoláshoz, nézz körül és válogass a BEAC ajánlatai közül!

 

Képek: Simó Szabolcs (BEAC)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]