Több is lehetett volna – női futsalosaink megszerezték az első pontjukat

Az ELTE-BEAC női futsalcsapata az NB II Nyugati csoportjának második fordulójában többször is vezetést szerzett, ám egy nyolcgólos összecsapás végén be kellett érnie egy ponttal a Tolna-Mözs ellen.

Női futsalcsapatunk vereséggel kezdte a másodosztályú küzdelmeket: múlt héten vasárnap Viadukt SE Biatorbágy már négygólos előnyben is volt a Bogdánfy úti Sportcsarnokban, Soltész Levente csapata pedig későn indította a hajrát, így már csak faragni tudott a végeredményen (2–4).

A nyitány után mindössze két nappal, a rendkívül fiatal és tehetséges játékosaira építő, de az NB I-es együttes néhány visszajátszójával megerősített Tolna-Mözs érkezett a Bogdánfy útra – adva volt tehát a lehetőség az azonnali javításra. A csapat kicsit átalakult az első fordulóhoz képest, hiszen két alapember, Tihanyi Tímea és Lovas Nikoletta sérülés miatt kidőlt a sorból, míg Blayer Zsófia és Malinovszky Cintia visszatért a keretbe.20171003_184723547_iOS

A mérkőzés meglehetősen csendesen kezdődött, annak ellenére is, hogy a felek óriási elánnal vetették bele magukat a játékba. Egymást követték a szikrázó, ám többségben szabályos párharcok, a kapuk azonban csak elvétve forogtak veszélyben az első öt percben. Az első igazán nagy helyzetre kilenc percet kellett várni, Kaiser Karina kapott labdát, majd jobbal, hét méterről a jobb oldali kapufát trafálta telibe. A kihagyott ziccert megbosszulták a lányok, hiszen a kipattanó megszerzése után azonnal ellentámadásba lendültek, amelynek végén Horváth Eszter keresztpasszát Helly Annamária vette át, majd a kapu bal oldalába bombázta a labdát (1–0).

Nem sokkal később Nyéki Eszter járt közel a gólszerzéshez, ám kiszorított helyzetből kevéssel a jobb alsó sarok mellé lőtt. Ezután a tolnaiak kerültek fölénybe, futószalagon dolgozták ki a helyzeteket, de a gólszerzés nem sikerült nekik. A 12. percben Kaiser tüzelt, ám Szabó Annamária egy remek védéssel szögletre mentett.

Harminc másodperc sem telt el, Kaiser ezúttal a jobb szélen viharzott el, centerezése után azonban az üresen érkező Varga Diána nem tudta góllal befejezni a ziccert, majd Perger Dorina lövését fogta meg magabiztosan Szabó. Egy perc múlva újabb vendéghelyzet maradt ki, amire az elsőhöz hasonlóan válaszként újabb BEAC-gól érkezett: egy előrevágott labdát Horváth Eszter vett át remekül, így rögtön helyzetbe is került, majd közelről a jobb felső sarokba bombázott (2–0).

A második hazai gól után ismét a tolnaiak kerültek fölénybe, ám vagy a mieink kapusa, Szabó védett, vagy pontatlanok voltak a befejezéseik. A 17. percben azonban már nem volt menekvés, szépítettek a kékmezesek: egy formás vendégtámadás végén Szabó védett, ezt követően azonban Kaiser elé került szerencsés körülmények között a labda, ő pedig egy higgadt csel után az üres kapuba passzolt (2–1). Egy perccel később Nagy Noémi lövése után kis híján újra kétgólos vezetésre tett szert a BEAC, de közeli lövését a vendégek kapusa bravúrral sarokrúgásra tolta a léc alól. Nem sokkal ezután a kapufa segítette ki a tolnaiakat, majd a mieink kapuja előtt ők hibáztak ziccert – így a mieink előnnyel vonulhattak a pihenőre.20171003_185850594_iOS

A fordulás után sajnos szinte azonnal jött az egyenlítés, egy, az alapvonalról érkező lapos beadás után Szabó ugyan elrúgta a labdát, a kipattanót azonban begyűjtötték a tolnaiak, majd a hosszún üresen érkező Török Kitti a kapuba bombázott (2–2). Fél perc sem telt el, kis híján azonnal visszavette a vezetést az BEAC, ám Helly közeli lövése a bal oldali kapufáról kifelé pattant. A 22. percben Helly és Szőlős játszott össze a vendégek kapuja előtt, majd utóbbi vállalkozott lövésre, kísérletét azonban szögletre rúgta a kapus.

Két perccel később góllá érett a hazaiak fölénye: Helly lövését blokkolták, majd kis szerencsével Nagy Noémi elé pattant a labda, ő pedig egy okos csel után a kapuba passzolt (3–2). Negyedórával a vége előtt alaposan felpörgött a találkozó, mindkét oldalon egymást követték a lehetőségek. A vendégektől két legjobbjuk, Török és Kaiser veszélyeztetett, míg a mieinktől Szőlős, akinek a gólját a játékvezetők érvénytelenítették.

A hajrára még a korábbiakhoz képest is magasabb fokozatba kapcsoltak a csapatok, a vendégek pedig ismét egyenlítettek. A 32. percben Kaiser kiszorított helyzetből leadott lövése után a menteni igyekvő hazaiak már csak beljebb segítették a labdát a kapuba (3–3). Ezt követően a vendégek részéről Varga és Török előtt is adódott lehetőség a gólszerzésre, ez azonban ismét a mieinknek jött össze: a 36. percben Horváth Eszter a saját térfelén kapta meg a labdát a kapustól, majd egy kiváló szóló végén kilőtte a jobb alsó sarkot (4–3).

Ekkor már kevesebb mint négy perc volt csak hátra, a nyomás azonban egyre jobban nőtt a mieink kapuján. Ez pedig sajnos góllá is érett, az utolsó percben Kaiser vette át a labdát, kettőt igazított rajta, majd a jobb alsóba bombázott (4–4). Az utolsó fél percben a vendégek még kétszer is nagy helyzetbe kerültek, újabb találatát azonban már nem született, így egy igazságosnak mondható, nyolcgólos döntetlen után szerezte meg első bajnoki pontját az ELTE-BEAC női futsalcsapata a 2017–2018-as szezonban.20171003_200149915_iOS

„Az volt a taktikánk, hogy tíz-tizenkét méteren védekezünk, ebből pedig kontrázunk, illetve felpasszokból, lefordulásokból helyzetbe kerülünk. Volt néhány védelmi megingás, egy-két pontatlanság, amelyeket követően részben NB I-es játékosok elmentek mellettünk, de ezek javíthatóak, és dolgozunk is rajtuk. A Viadukt elleni meccs után összességében pozitív érzések vannak bennem, főleg a csapat mentalitását tudom dicsérni” – értékelt a mérkőzés után Soltész Levente, a BEAC edzője.

A mieink a következő fordulóban egyetemi rangadót játszanak, a listavezető TFSE vendégei lesz.

NŐI FUTSAL NB II
NYUGATI CSOPORT, 2. FORDULÓ
ELTE-BEAC–UNIVERZUM TOLNA-MÖZS 4–4 (2–1)

Budapest, Bogdánfy úti Sporttelep. Vezette: Tringer, Szingajevszkij, Pintér
BEAC: Szabó A. – Szőlős, Helly, Nyéki, Nagy N. Csere: Blayer, Baksai, Malinovszky, Béres, Horváth E., Horváth Bors B. Edző: Soltész Levente
TOLNA-MÖZS: Horváth V. – Horváth A., Gaál M., Perger. Csere: Török K., Varga D., Kaiser
Gólszerző: Helly (9.), Horváth E. (15., 36.), Nagy E. (24.), ill. Kaiser (17., 32., 40.), Török K. (21.)

Az állás: 1. TFSE 3 pont (9–0), 2. Kalafa SE 3 (4–2), 2. Viadukt SE 3 (4–2)… 6. ELTE-BEAC 1 (4–4)

Kiemelt kép forrása: Facebook/Elte-Beac Futsal

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]