Hamarosan olimpiai sporttággá is válhat a Teqball, pénteken az ELTE-sek mérték össze tudásukat

Két fiatal magyar feltaláló, Borsányi Gábor és Huszár Viktor fejéből pattant ki a Teqball ötlete, és kitartásuknak köszönhetően mára már az egész világon ismerik az új sportot, ami Ronaldinho tetszését is elnyerte. Pénteken az ELTE-s selejtezőre látogattunk ki.

De mi is az a Teqball pontosan?

Ha a labdarúgás eredeti szabályait ötvözzük a láb- és asztaltenisszel, feloldjuk a helyszíni kötöttségéket, megspékeljük modern technikai eszközökkel és tudományos kutatásokkal, akkor elérkezünk a Teqball élményvilághoz. Ez egy forradalmian új szórakoztató sportág, újszerű technikai vívmányokkal. Egy képzési eszköz – profi focisták és amatőr sportbarátok számára egyaránt ajánlott a technikai tudásuk, a koncentrációs készségük és az állóképességük fejlesztésére. A labdarúgás legtisztább válfaja, a játékosok közt nincs kontaktus, sőt, az eszközt sem lehet megérinteni a játék közben, ebből adódóan a sérülésveszély kockázata nagyon alacsony. A magyar találmányt hosszú évek matematikai és fizikai számítások után, gyakorlati tesztelések során véglegesítették. Kialakítását úgy tervezték meg, hogy a labda minden esetben kipattanjon a játékosok felé. Az asztal hatalmas tűrőképességgel rendelkezik, tartós és biztonságos, megerősített lábai extrém stabilitás garantálnak.

A főbb szabályok:

A labdát maximum három érintéssel kell átpasszolnod a másik térfélre, ügyelve arra, hogy egymás után kétszer ugyanazzal a testrészeddel ne érintsd a labdát, különben az ellenfél szerez pontot.

Páros játék esetén mindenképpen passzolni kell a csapattársadnak mielőtt átadásra kerül a labda, de összesen, maximum három érintés engedélyezett a két játékosnak együttesen.

A játék során sem az asztalt, sem az ellenfelet nem szabad megérinteni, továbbá a labdát csak a saját térfeledről passzolhatod át ellenfelednek.

A Coca-Cola Teqball Cup idei ELTE-s selejtezőjére a Lágymányosi Eötvös Napok zárónapján került sor, 12 csapat mérte össze a tudását. A tornát végig baráti légkör jellemezte, de az asztal mellett mindenki igyekezett maximumot nyújtani, ami végül az Örökzöldek csapatának sikerült a legjobban. A végeredmény:

1. Örökzöldek

2. Ügyetlenek

3. Retroboyz

18221665_1641381405889836_6787128336875127914_n

Reméljük jövőre is szépszámmal kilátogattok a rendezvényre, és bizonyítjátok, hogy ti vagytok a legteqnikásabb játékosok;)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]