Ismét költöznek az Elsők

Április 5-én jelenlegi helyéről, az ELTE PPK Kazinczy utcai épületéből a Bárczira (Ecseri út) kötözik a BEAC, az ELTE sportegyesületének kiállítása, amely az egyetem és a klub közös, 119 éves sporttörténelmét mutatja be számos tablón keresztül.

A “BEAC-Az elsők című” tárlat 2016 májusa óta az Egyetemi Könyvtárban, a Sportmúzeumban, a Tüskecsarnokban, az ELTE Lágymányosi, az Egyetem téri épületében, a PPK Kazinczy utcai épületében is helyet kapott, április végéig pedig a BGGYK hallgatói és dolgozói számára lesz megtekinthető.

A kiállítás – melynek anyaga online is elérhető  –  célja, hogy az egyetemi polgárság megismerje az ELTE és a BEAC közös sporttörténelmét, az egyesület kiemelkedő sportolóit, valamint, hogy felhívja a figyelmet a jelenlegi, számos egyetemi sportolási lehetőségre.

A megnyitó helyszíne: ELTE BGGYK “A” épület, lift előtti tér – 1097 Bp., Ecseri út 3

A megnyitó időpontja: 2017. 04. 05. 10:00

Köszöntőbeszédet mond dr. Zászkaliczky Péter dékán, Kovács Krisztina, az ELTE Fogyatékosügyi Központjának vezetője, valamint Simon Gábor a BEAC ügyvezető igazgatója.

Szeretettel várnak mindenkit!

forrás: beac.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]