Újraéledt a Forma-1 világa

A téli szünet után a szokásos barcelonai téli tesztekkel kezdődött el hétfő reggel a gyakorlás az FIA 2017-es Formula 1 világbajnokságára. Ismét új időszak kezdődik a kategóriában, hiszen szélesebbek és nagyobbak lettek a gumik és az autók, visszatért a cápauszony, és a szabályalkotók szerint öt másodperccel gyorsabbak lesznek az autók, mint 2015-ben.

A szabályváltoztatásoktól sokan azt remélik, hogy megszűnik a Mercedes csapat három éve tartó dominanciája, bár a szakértők nem szeretnek a tesztekből hosszútávú következtetéseket levonni, úgy tűnik a Ferrari ismét formába lendülhet. Az autosport.com szakértője, Gary Anderson, szerint a Ferrari a katalán pálya egyes pontjain stabilabbnak látszik a Mercedes versenygépénél. A Red Bullt hétfőn technikai problémák hátráltatták, de kedden Verstappen már több mint ötven kört futott, köztük egy harmadik helyet érő időt is.

A Manor csődje után csak tíz csapat lesz a 2017-es rajtrácson. A Williams hétfőn az egyik legjobban teljesítő csapat volt a nyugdíjból visszatért Felipe Massa terelgetése alatt. Kedd délelőtt azonban az újonc Lance Stroll a kavicságyba csúszott, és annak ellenére, hogy az autó nem tört össze látványosan, olyan szerencsétlenül sérült meg, hogy az a Williams már nem tudta a nap folyamán megjavítani. A második szezonját futó Haas magabiztosan körözget, és a Daytona 500 győztes Nascar-csapattulajdonos, Gene Haas is megérkezett már Katalóniába. A gyári csapatként tavaly visszatért Renault-t és a Force Indiát is hátráltatták technikai problémák, ahogyan a Sauber sem úszta meg motorhiba nélkül, de ismét a McLaren vezeti a meghibásodási listát. A wokingiak szerelői 48 óra alatt két Honda-motort cseréltek ki, és úgy látszik, komoly baj lehet a japánok által újratervezett erőforrással. A patinás brit alakulat eddigi teljesítménye eddig baljósan emlékeztet a 2015-ös, borzalmasan sikerült, esztendőre. A Red Bull kistestvéréről, a Toro Rossóról leginkább az új fényezése miatt hallani a napokban, ami sok szurkoló kedvence lett, egyébként ők is magabiztosan róják a köröket, miután túllendültek a fellépő technikai nehézségeket.

MONTMELO, SPAIN - FEBRUARY 26: Scuderia Toro Rosso Team Principal Franz Tost, Daniil Kvyat of Russia and Scuderia Toro Rosso, Carlos Sainz of Spain and Scuderia Toro Rosso and James Key, Technical Director of Scuderia Toro Rosso unveil the Scuderia Toro Rosso STR12 in the pitlane during previews to F1 winter testing at Circuit de Catalunya on February 26, 2017 in Montmelo, Spain.  (Photo by Mark Thompson/Getty Images)

(Photo by Mark Thompson/Getty Images)

További információért kövessétek az Autosport élő közvetítését a Formula 1 két téli tesztjének mind a nyolc napjáról.

Kiemelt kép: Motorsport.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]