Indul a Magyar Everest Expedíció 2017

Klein Dávid és Suhajda Szilárd március 28-án oxigénpalack nélkül indul el a 8848 méter magas Csomolungma megmászására.

A világnak tizennégy 8000 méter feletti hegye van, ebből tizenkettőt már megmásztak magyar hegymászók palack nélkül, a K2 és a Mount Everest vár még meghódításra.

Klein és Suhajda jelenleg a fizikai, mentális és stratégiai felkészülés utolsó szakaszában jár. Az elmúlt hónapok során (mivel fent 66%-kal kevesebb oxigénhez jutnak majd), próbálták növelni tüdőkapacitásukat és erősíteni keringési rendszerüket, azonban a felkészülés mellett az őket segítő csapat munkája is segítségükre van a hegyre való feljutásban. Az expedíció menedzsere az olasz Stefano Favaro, aki évekig Talmácsi Gáborral dolgozott.

Klein Dávid nem először jár a Himalájában, 2005-ben és 2008-ban már próbálkozott az északi és a déli oldal megmászásával is. 2014-ben kísérletet tett az oxigénpalack nélküli feljutásra, nem sikerült neki, azonban oxigénpalack nélkül ő jutott legközelebb a csúcshoz. 2007-ben 8600, 2014-ben pedig 8700 métert mászott meg. Tavaly májusban oxigénpalack nélkül jutott fel a Himalájában található 8091 méter magas Annapurna csúcsára. A hegymászónak ez volt a negyedik nyolcezres csúcsa, és ő az első magyar sportoló, aki meghódította az Annapurnát. Klein korábban évekig Várkonyi Lászlóval mászott, de társa tragikus, 2010-es halála óta nem volt állandó mászópartnere, Suhajda Szilárd az első, akivel a tragédia óta el tudja képzelni a közös munkát.

Idén tavasszal a nagy forgalmú déli oldalról próbálkoznak a feljutással. “Egyszerűen ki kell kerülni őket. Az északi oldal egyébként egy kicsit kietlenebb, a délin pedig egy mélyen bemetszett folyóvölgyben kell menni. Az is a déli nyereg mellett szól, hogy jobban lehet akklimatizálódni. Az északin a hármas tábor például túl magasan van, 8300 méteren nem tudtam megfelelően pihenni, akkor csak két órát tudtam megállni, ami arra elég, hogy meglazítsam a felszerelésemet, kicsit felfrissítsem a vérkeringésemet, és igyak valamit, ami szintén komoly munka ilyen körülmények között. A 2014-es eredményemhez még 150 métert kell megtennem, ehhez az kell, hogy hosszabb ideg vagy gyorsabban mozoghassak, ez a déli oldalon szerintem adott lesz.” – mondta el a hegymászó.

A Csomolungma 8848 méterével a Föld legmagasabb hegye, hozzá tartozik Kína és Nepál határvonala. Tibeti eredetű nevének jelentése: „a Föld istenasszonya”. Megmászására elsőként 1924. június 8-án az angol George Mallory és Andrew Irvine tett kísérletet, de soha nem tértek vissza.  1953-ban a kilencedik brit expedíció, amelyet John Hunt vezetett, visszatért Nepálba. Hunt két kéttagú hegymászó csoportot választott ki a csúcs elérésére. Az egyik csoport expedíciója sikertelen volt, a másik csapat azonban nem adta fel: 1953. május 29-én helyi idő szerint 11:30-kor az új-zélandi Edmund Hillary és a nepáli Tendzing Norgaj elérte a Mount Everest csúcsát.

Az első magyar expedícióra 1996-ban került sor dr. Nagy Sándor vezetésével, azonban az egyik tag halálával végződött, s hasonlóan tragédiába torkollott a 2001-es Klein- Gárdos-féle mászás is.  Első magyarként Erőss Zsolt érte el a csúcsút, 2002. május 25-én.

Eddig 7004 hegymászó érte el a Mount Everestet, de oxigénpalack nélkül csak kétszáznak sikerült. Klein és Suhajda az áprilisi akklimatizálódás után május második felében megpróbál következő lenni a sikeresen feljutók sorában.

Forrás: lifeOrigoWikipediaLibrarius

Kép: Klein Dávid

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]