Nemzetköziesítés a BEAC-ban

Február 10-én immár második alkalommal került megrendezésre a BEAC és az ELTE Nemzetközi Iroda közös szervezésében az Orientációs Napok Sportnapja. Nem csak csapatsportágakat, hanem egyénileg végezhető mozgásformákat is kipróbálhattak a külföldi hallgatók.

A péntek délután sokak számára a munkahét végét, az esti buli, vagy épp kellemes kikapcsolódás kezdetét jelenti. Az ELTE BEAC viszont február 10-én másfajta programot kínált. Az Orientációs Napok Sportnapját, melynek megrendezésére már második alkalommal került sor.

A rendezvény kihasználja az aktív mozgás közösségformáló erejét. Célja ugyanis, hogy az ELTE-re érkező külföldi hallgatók már a félév elején egy összetartó közösséget formáljanak az egyetemi sport által. Emellett együttműködési megállapodást is kötött a BEAC az Erasmus Student Network-kel, amelynek köszönhetően a szervezet tagjai ezentúl kedvezményesen sportolhatnak a klubban.

A világ minden tájáról érkezett hallgatók nem csak a csapatsportágakat – mint a labdarúgás, a röplabda és a kosárlabda – hanem a BEAC és az ELTE sportkínálatában is szereplő, igen népszerű dinamikus jógát, aerobikot, kettlebellt, funkcionális köredzést, és a zumbát is kipróbálhatták, valamint megtekinthettek egy látványos cheerleader bemutatót.

A BEAC edzői és az ELTE HÖK sportösztöndíjasai által tartott edzéseken lelkesen és aktívan részt vevő hallgatók 16 országból érkeztek: többségük Németországból, Olaszországból, Spanyolországból, de képviseltette magát Szíria, India, Kína, Japán, Hollandia, Észtország, Belgium, Azerbajdzsán, Ecuador, Dánia, Finnország, Lengyelország és Románia is.

A BEAC elkötelezett az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik kiemelt stratégiai fejlesztési irányában, a nemzetköziesítés folyamatában. A Sportnap mellett jól mutatja ezt az az együttműködési megállapodás is, amelyet a klub és az Erasmus Student Network kötött, melynek köszönhetően bármely Magyarországon tanuló külföldi hallgató, aki ESNcard-dal rendelkezik, ELTE-s, kedvezményes árakon vehet részt a BEAC edzésein, vásárolhat bérletet, függetlenül attól, hogy ELTE hallgató vagy az ország más felsőoktatási intézményében tanul.

forrás: beac.hu

kép: beac.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]