Az ELTE-BEAC Újbuda a 2016-17-es dr. Hepp Ferenc Emlékkupa győztese!

Ünnepélyes momentumokkal kezdődött a döntő. A mérkőzést megtisztelte jelenlétével a Hepp család, a döntő mérkőzés labdáját a névadó dr. Hepp Ferenc dédunokája, Harka Stefánia dobta fel.

Az elődöntőhöz hasonlóan ezúttal is Suppi tempójával indult a meccs. Az első percekben meggyőzően játszottak a lányok, pillanatok alatt 1-8 állt az eredményjelzőn. Jött egy apróbb hullámvölgy, Papp kétszer is labdát szerzett és pillanatok alatt kiegyenlített a Nyíregyháza (8-8). Innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok, sajnos a BEAC-nak gyorsan összegyűlt az öt csapathiba, a nyírségiek pedig jól büntetőztek (14-13). Ágó köszönt be távolról, de sajnos ugyanezt tette Popenko is (17-18).  Jókor jött Fanni sorozatban szerzett öt pontja, és bár Páll még szerzett egy palánk alatti kosarat, így is hazai oldalon volt az előny 10 perc után (19-23).

Popenko második triplája nyitotta a negyedet, és sokáig 1-3 pont között mozgott a különbség a csapatok között, a negyed közepén Suppi vette a hátára a csapatot, sorozatban 7 pontot szerzett (28-36). Páll és Farkasinszki két pontra hozta vissza a Nyíregyházát (36-38), jókor jött Ágó sarokból elengedett duplája (36-40), majd Fanni kapott combjához egy esést követően, le is kellett ülnie. Petra dobott újabb szép tempót, majd Timi lépett be a védők közé ügyesen, a másik oldalon pedig támadót harcolt ki Farkasinszki ellen. Az utolsó pillanatokat Réka játszotta ki ügyesen – így egy 8-0-ás sorozattal zárták a lányok a negyedet, amivel 36-46 állt az eredményjelzőn 20 perc után.DSC_9788

Réka büntetőivel indult a második félidő, majd váltva estek a kosarak, így maradt a tíz pont körüli differencia. Suppi szerzett két kosarat is támadólepattanó után, majd amikor Timi faulttal együtt bedobta a ziccert, először nőtt tíz pont fölé a különbség (48-60). Petrát faultolták dobás közben, majd ugyanez történt Suppival is – Takács tempója a végén azt jelentette, hogy 14 ponttal vezettünk a záró negyed előtt (52-66).
Két tripla és egy dupla révén 0-8-cal indult a záró negyedet, 52-74-nél jött is a nyíregyházi időkérés. Jót tett a nyírségieknek a pihenő, pillanatok alatt megfelezték a különbséget (65-76). Innen viszont már nem termett nekik babér, a végén mindenki pályára került, a differencia pedig ismét 20 pont fölé kúszott, így megérdemelten és két egyértelmű sikerrel lett a 2016-17-es dr. Hepp Ferenc Emlékkupa győztese az ELTE-BEAC Újbuda!

Nyíregyházi Kosársuli – ELTE-BEAC Újbuda 67-90 (19-23, 17-23, 16-20, 15-24)

Nyíregyházi Kosársuli: Papp 14/3, Popenko 13/9, Páll 8, Fekete 9/3, Farkasinszki 15. Cs: Takács 8.

ELTE-BEAC Újbuda: Pusztai 18, Lelik 17/3, György 8, Suppán 23/6, Barnai 4. Cs: Király, Kocsis 5, Gocsman 9/6, László 6, Karagits.

Balogh Judit: Tudunk mi a legjobbak lenni – csak meg kell találni a nekünk való versenyt.

Farkasinszki Gyuláné: Küzdelmes meccsen három negyeden át bírtuk a BEAC tempóját, a végére elfáradtunk. Gratulálok a csapatomnak, szenzációs teljesítményt nyújtottak! Gratulálok a BEAC-nak a kupagyőzelemhez!

A 2016-17-es dr. Hepp Ferenc Emlékkupa győztes csapata:

Barnai Judit, Boros Dorka, Gocsman Ágota, György Tímea, Hizsnyik Dóra, Karagits Kira, Király Lili, Kocsis Fanni, László Boróka, Lelik Réka, Pusztai Petra, Suppán Anna.

A Torna végeredménye:

  1. ELTE-BEAC Újbuda
  2. Nyíregyházi Kosársuli
  3. TFSE
  4. Bajai Női Kosárlabda Klub

Különdíjasok:

A döntő legértékesebb játékosa: Suppán Anna (ELTE-BEAC Újbuda)

A torna gólkirálynője: Papp Klaudia (Nyíregyházi Kosársuli)

A legjobb lepattanózó: Farkasinszki Orsolya (Nyíregyházi Kosársuli)

Legtöbb assziszt: Varga Barbara (TFSE)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]