Megvan a BEAC Újbuda első győzelme

Szépszámú közönség előtt kezdődött a mérkőzés, a közönség soraiban Király Nóra alpolgármestert és családját is feltűnt. Váltva estek a kosarak a meccs elején, ám azt csak titkon lehetett remélni, hogy 4-6 után mutatott utoljára vendég előnyt az eredményjelző. A csapatkapitány, Süle Kriszta ezúttal az első pillanattól vezér volt a pályán, az első 14 pontból nyolcat vállalt, így egy 12-0-ás rohanással ellépet a BEAC (16-6). Zsovár utolsó pillanatokban dobott triplájával 16-9 állt az eredményjelzőn 10 perc után.

A második negyed triplapárbajt hozott, Mau és Baksa Bettina egymásnak felelgettek a 6,25-ön túlról, majd a vendég oldalon Zsovár Orsolya és Ambrus Szandra is elsüllyesztett egy-egy távolit. A negyed végén gyakorlatilag minden BEAC megmozdulást faultnak fújták a játékvezetők, de mivel a félidőig öt büntetőt is hibáztak a vendégek, 20 perc után 4 pontos hazai előny állt az eredményjelzőn (32-28).

A félidőben a közönsék labdaesőt zúdított a pályára, ezúton is köszönik mindenkinek, aki hozzájárult kezdeményezésükhöz, hogy az újbudai óvodásoknak labdákat ajándékozhassunk.

Óriási futást rendeztek a lányok a második félidő első négy percében. Baksa egy büntetőt még értékesített a negyed elején (32-29), innen azonban 10-0-ás roham következett. A zónavédekezésből sorra szerezték a labdákat, Suppi, Flóra és Judie révén remekül sikerültek a befejezések is (42-29). A 6. percben Semsei büntetői törték meg az ötperces MTK gólcsendet (42-31), majd sajnos két vendég tripla is célba ért. Jókor jött Mau befutása és 18. pontja (46-37), Judie és Réka büntetőivel újra megnyugtató lett az előny (52-37), majd az ő parádés összjátékukból – legalább 10 vendég kéz között talált utat a labda – születtek a negyed utolsó pontjai (52-37).

Réka dudaszóval egyidőben esett triplája ugrasztotta talpra a BEAC-tábort a záró negyed elején, utána viszont az MTK percei következtek, így 57-47-nél Balogh Bubu rendelte magához a lányokat. Judie szép centermunkája után Zsovár triplája és Semsei büntetője hozta még közelebb a vendégeket (59-51). Jókor jött György Timi ügyes horogdobása, amivel 4 perccel a vége előtt tíz pont a BEAC előnye. Judie lépett be a védők közé kétszer is (65-51) – 20 pontjával és 15 lepattanójával óriási dupla-duplát ért el – , Suppi kihagyott büntetője után is kosarat szerzett, a kosárszerzők közé az egész meccsen óriási mezőnymunkát végző Pál Szandi is feliratkozott a végén (70-51). Baksa utolsó pillanatos tripláját már igazán senki nem bánta – ezúttal végre a felszabadult örömkönnyek hullottak a lefújás után.

Balogh Judit: A mai mérkőzésen kiváló magyar minőséget láthattunk a pályán.

Nagy Dóra: Gratulálok a BEAC-nak!

forrás: beac.hu/kosarlapda

kép forrása: beac.hu/kosarlabda

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]