Legyőzte a Nyugat-Magyarországi Egyetem csapatát az ELTE-BEAC

A mérkőzés kezdetén kicsit megilletődött a hazai ELTE csapata az ellenfél zónája láttán, így a soproniak meg is léptek az elején. Ehhez kellett Forrai, Szegedi, de leginkább Berneczei kiváló játéka. Szerencsére a hazaiak edzője, Varga Zsolt nem nézte sokáig tétlenül, ahogy elhúz a vendég soproni alakulat, egyből kikérte az idejét, és ez hatásosnak is bizonyult.

Sikerült felráznia fiait, akik szigorítottak védekezésükön, és a 20. percre ledolgozták hátrányukat. Innentől kezdve nem is alakult ki jelentősebb különbség a csapatok között, a félidőben egy pont volt a vendégek előnye. Az ELTE csapatában Gyurcsányi Péter és Jakucs Balázs pontjai rendre jókor jöttek,  többször is kritikus időszakokban sikerült betalálniuk a 6,25-ön túlról, demoralizálva ezzel ellenfelüket.
A második félidőben az ELTE-BEAC együttese végig 3-4 pontos hátrányban volt. A végén aztán Dévényi Gábor és Bognár Domokos fontos kosarainak köszönhetően a legjobbkor vették át a vezetést a hazaiak, amit a végső sípszóig már nem is engedtek ki a kezükből. A végére úgy tűnt, a SMAFC csapata el is fáradt, de ezzel együtt  is fontos hazai győzelmet aratott az ELTE-BEAC, ezzel megszerezve a szezonbeli második győzelmet az egyetemi bajnokságban.

ELTE-BEAC – SMAFC-NYME 84-79 (22-30, 18-11, 22-25, 22-13)

ELTE-BEAC: Szekeres, Gyurcsányi 19/15, Jakucs 19/15, Dévényi 12, Mayer 4. Cs.: Bognár 9/3, Koncz 5, Debreceni 2, Mokos, Czimer 8, Sterczer 3/3, Alcon 3.  Edző: Varga Zsolt

SMAFC: Horváth Cs. 6, Forrai 27/12, Oláh 2, Berneczei 37/6, Szegedi 7/3. Cs.: Tukovits, Hídvégi, Széplaki.
Edző: Meszlényi Róbert
[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]