RemekELTEk a magyar paraúszók az Európai Egyetemi Játékokon!

Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) harmadik alkalommal rendezte meg az Európai Egyetemi Játékokat, ahol a kontinens egyetemeinek legjobb 5000 sportolója mérte össze erejét. A Játékokon összesen 41 európai országból 409 egyetem képviseltette magát. A horvátországi Zágrábban és Rijekában július 12 és 25. között zajló sporteseményen 11 egyetem közel 122 sportolója indult magyar színekben. Magyarországról az ELTE volt az egyetlen egyetem, amely parasportolókat küldött az Egyetemi Játékokra, mindannyian a paraúszás versenyszámban állhattak rajthoz.

Július 23-án a paralimpikon, ELTE TáTK hallgató Illés Fanni gyönyörű úszással 100 m mellen és 100 m gyorson is elsőként tudott célba érni, míg a BTK-s Kollárszky Boglárka élete első versenyén 100 m mellen az SB11-es kategóriában (egyáltalán nem látók) szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel! Az ELTE TTK-s Sipos Péter 50 m háton másodikként csapott a célba az S8-as kategóriában, így 54.19-es eredményével ezüstérmet szerzett, de nincs oka az elkeseredésre, mert saját legjobb idejét megúszva állhatott fel a dobogó második fokára.

Vasárnap sem maradtunk érem nélkül, hiszen az esti órákban Kollárszky Bogi ismét remekelni tudott, élete legjobb idejét úszva, 4 másodperccel megjavítva eddigi egyéni csúcsát, 47.13 időeredménnyel aranyérmet szerzett az 50 méteres gyorsúszásban!

Hétfőn Illés Fanni tette fel a koronát az ELTE-s csapat teljesítményére. 50 méteres mellúszásban ismét remekelni tudott, 50.39-es idejével elsőként csapott célba és állhatott fel a dobogó legfelső fokára, így az összes versenyszámában a legfényesebb érmet hozhatta el.

Ezzel a bravúros teljesítménnyel a magyarok által az egész torna alatt megszerzett hat aranyból öt ragyog ELTE-s színekben.

Gratulálunk! Hajrá ELTE! Hajrá Egyetemi Sport!

Az ELTE mellett a csapat támogatója volt a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség, valamint a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club. Az ELTE a sportolók részvételi, utazási, és biztosítási költségeit állta, míg a BEAC a szervezési és utaztatási feladatokat látta el.
forrás: beac.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]