Véget ért a hazai szervezésű Mini EB

Ugyan a labdarúgó Európa-bajnokság győztesét csak július 10-én kiáltják ki, az ELTE-n viszont a hétvége folyamán megszületett a bajnok. Hatalmas Eb-lázban ég az egész kontinens, melyből az egyetemisták is aktívan kivehették a részüket, ugyanis az ELTE és a BEAC a két évvel ezelőtti Mini VB sikerein felbuzdulva idén július 2-án, a francia Európa-bajnokság jegyében kispályás labdarúgó tornát rendezett „ELTE-BEAC Mini Eb” címmel.

Hogy ne csak a televízió/szabadtéri kivetítő előtt élvezhessük a kontinenstornát, az ELTE a BEAC-cal karöltve megrendezte z ELTE-BEAC Mini Eb-re keresztelt egyetemi tornát. A nevezett csapatok kedvenc nemzeti válogatottjuk mezébe bújhattak, majd focitudásuk szerint alakíthatták az Európa-bajnokság kimenetelét. A 11. kerületi Mérnök utcai ELTE sporttelepen idén nem csak a férfiak, hanem a hölgyek is összemérhették focitudásukat. Az esemény kitűzött célja az egyetemi sport és a labdarúgás népszerűsítése, valamint a vizsgaidőszak végeztével a hallgatók aktivizálása volt. A bajnokságban 15 éves kortól egészen 65 éves korig vettek részt a foci szerelmesei, a korelnök a korábbi NB1-es Fradi játékos Borsi-Kálmán Béla volt, aki a BTK egyetemi tanáraként lépett pályára. A hallgatók és oktatók mellett pedig több ELTE-s öregdiák is részt vett az eseményen.

Idén Ukrajna színeit magára öltő, többszörös bajnok „NSZK” ellentmondást nem tűrően nyerte meg a VB után az EB-t is. A jogász-társaság Törökország (Csaba Gyöngyei) ellen játszhatta a döntőt, ám saját bevallásuk szerint a legnehezebb mérkőzésük a nyolcad döntőben várt rájuk, ahol a mindenkire veszélyes Angolok (Axiómák) ellen csak kapusuk büntetőpárbajban mutatott fantasztikus teljesítményének köszönhetően jutottak tovább. A francia EB-n az olasz válogatott által hazaküldött spanyolok a Mérnök utcában kiválóan teljesítettek, egészen a bronzéremig meneteltek.

A tornán megmérettette magát a BEAC U17-es magyar bajnok futsal csapata, a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságban aranyérmes TF-es és a bronzérmes ELTE-s csapat, a BLASZ III-ban ezüstérmes BEAC-os labdarúgó csapat, valamint az NBII-ben bronzéremig jutó női futsal csapat is.

Sajben Marcell főszervező így nyilatkozott az eseményről: Számomra egyik legkedvesebb rendezvény az ELTE Tanévzáró focitornája, amit kétévente egy-egy nagy világverseny jegyében rendezünk meg. A vizsgaidőszak után a hangulat mindig kiváló, ami annak is köszönhető, hogy a férfi és a női csapatok közösen zárják együtt a tanévet.

A torna védnökei között Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja mellett Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete is szerepelt. A torna díjátadóján jelen volt Dr. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, az ELTE hallgatói ügyekért felelős rektori biztosa és Dr. Karácsony András, a BEAC elnöke is. A rendezvény főtámogatói a Coca-Cola és a Decathlon voltak, akik frissítőket és értékes nyereményeket ajánlottak fel a résztvevők és helyezettek számára.

Végeredmény – férfi:
1. Ukrajna (NSZK)
2. Törökország (Csaba Gyöngye)
3. Spanyolország (BEAC nagypályás labdarúgó csapata)

Végeredmény – női:
1. Németország (UTE)
2. Olaszország (Csakúgy)
3. Magyarország (Salgótarján)

Gólkirály: Bánk Levente
Legjobb férfi kapus: Szabó Márton
Gólkirálynő: Pintér Violetta
Legjobb női kapus: Horváth Eszter

A Mini Eb-n készült összes fénykép megtekinthető a BEAC hivatalos Facebook oldalán.

forrás: beac.hu

kép: beac.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]