Életre kel a történelem a BEAC kiállításán

Május 6-án nyitják meg a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club “BEAC – Az elsők” címmel megrendezésre kerülő kiállítása egyetemünk könyvtárában a Ferenciek terén. A kiállítás később más helyszíneken is megtekinthető lesz, úgy mint az ELTE karainak közösségi tereiben, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban, illetve az Albertfalvai Művelődési Házban.

 

el_elsokA Magyar Sport Napján a riói olimpiára kijutott ELTE-s, BEAC-os olimpikonok köszöntése után egyetemünk rektora, dr. Mezey Barna köszöntő beszédével indul majd a BEAC első saját rendezésű kiállítása.

Hogy milyen legendákkal találkozhatunk, ha ellátogatunk a tárlatra?

Elsőként betekintést nyerhetünk a BEAC első elnökének és az ELTE névadójának, báró Eötvös Loránd életébe.

Nemcsak hogy kiváló fizikus volt, emellett lelkes természetjáró korábban a rektori széket is magáénak tudhatta.

 

 

elsok_rtg

 

1896-ban Eötvös Loránd kezéről készült az első magyar röntgenfelvétel, amit dr. Klupathy Jenő, sportklubunk első alelnöke készített.

A szenzációs felvétel a Vasárnapi Ujság 1896. évi 3. számában is megjelent.

 

 

 

 

elsok_bor

A BEAC-os Gönczy Lajos (középen) 1900-ban, bronzérmet érő ugrásával a magyar magasugrás első olimpiai érmét nyerte, igen kedvelte a jó magyar bort.


Váltig állította, hogy pár korty Tokaji-bor után jóval magasabbra képes ugrani, azonban az 1904-es olimpián el is kobozták csodaszerét, de így is a 4. helyen végzett.

 

 

elsok_judo

 

Szemere Miklós, a BEAC második elnökének hívására érkezett elsőként japán dzsúdómester az országba.

1906-ban Sasaki Kichisaburo egy egész nyáron át tartotta kurzusait a BEAC lágymányosi sportpályáján.

Ha ezekről még nem hallottál és szeretnél még többet megtudni hazánk, főként a BEAC kiemelkedő munkásságú sportolóiról, mindenképp látogass el a kiállításra, nem lenne érdemes kihagyni!

Időpont: május 6. 15:00

Helyszín: ELTE Egyetemi Könyvtár, Ferenciek tere 6.

Az esemény Facebook oldalát itt találjátok.

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]