Sportnapokkal hozza “házhoz” a hallgatóknak a mozgás varázslatos élményét a BEAC

A tavaszi félév folyamán az ELTE Hallgatói Önkormányzata és a BEAC több kari és kollégiumi nap keretén belül sport- és egészséges életmód-népszerűsítő kampányt folytat a hallgatók körében. Céljuk közös: ezeken a közösségi rendezvényeken, programokon megismertessék és testközelbe hozzák a számtalan sportolási lehetőséget.

Április 5-e és május 7-e között “házhoz” hozott programokkal kívánják felhívni az egyetemi hallgatók figyelmét arra, hogy a felsőoktatási tanulmányok elvégzése alatt is fontos a rendszeres sportolást, mozgást a mindennapi rutin részévé tenni.

Találd meg a hozzád passzoló mozgásformát! Fesztiváljátékok, slackline, küzdősportok, aerobik és még napestig sorolhatnánk… A bő egy hónapot felölelő, ebből kifolyólag fesztivál jelleget kölcsönző  rendezvénysorozatban több mint 40 sportágat próbálhatnak ki az ELTE hallgatói és dolgozói. Az edzéseket az ELTE sportszervezői, ösztöndíjasai és az ELTE-BEAC szakosztályok edzői és oktatói tartják. Az összes edzé ingyenesen próbálható ki  a sportnapok folyamán. Mindenki számára akár több sportág megismerésére is lehetőség nyílik.

Tók_aero

A sportnap programjairól és a sportolási lehetőségekről a BEAC FB oldala és a Sportolni szeretnék aloldala nyújt részletes útmutatást, míg az egyes sportágakról további részleteket a megújult ELTE Sportkisokosból tudhattok meg.

Első utunk a Kerekes úti kollégiumba és az Ajtósi Dürer sori kollégiumba vezet. Keresd elő a legjobb cipődet, és gyere le sportolni!

A tavaszi sportnépszerűsítő programsorozat további állomásai: 

Április 5.: KUK Sportnap 

Április 5.: ADK Sportnap

Április 6.: TÓK Sportnap

Április 11.: BN Sportnap (KCSSK)

Április 20.: VUK Sportnap

Április 20.: NUK Sportnap

Április 26.: Bárczi Sport- és Egészségnap

Április 29.: ÁJK Sportnap

Május 4.: BTK Sportnap

Május 5.: XXX. 5vös 5km, TTK Sportnap (LEN)

Május 6.: A Magyar Sport Napja – “BEAC – Az elsők” c. kiállítás megnyitója

Május 7.: Dunai Regatta

 

forrás: beac.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]