MEVZA-liga: döntőt játszott a BRSE, bronzért küzdött a Vasas

Pénteken – a szezon során ötödik alkalommal- csapott össze egymással a Linamar-Békéscsaba és a Vasas Óbuda. A mérkőzés helyszínéül azonban ezúttal Maribor szolgált, ahol a Közép-európai Liga elődöntőjét játszotta egymással a két hazai csapat. Az már biztos volt, hogy a két magyar alakulat sporttörténelmet írt, hiszen a MEVZA-liga tizedik éve fennálló történelmében magyar csapat még a négyesdöntőbe sem jutott be egyetlen alkalommal sem –  annak elődjét, az Interligát nyerte meg korábban  a Nyíregyháza -, ebben az esztendőben viszont rögtön kettő is elődöntőzött, méghozzá egymás ellen, így az is biztos volt, hogy a szombati döntőben is érdekelt lesz egyikük.

 

A Békéscsaba 4-0-ra vezetett  a mostani idényt tekintve, így a fővárosiaknak volt miért revansot venni. Ráadásul pont az egyik, januári hazai összecsapáson súlyosan megsérült a Vasas Eb-t is megjárt csapatkapitánya, Szombathelyi Szandra, azonban a felépülése olyannyira gyorsnak bizonyult, hogy a múlt héten már pályára is lépett.

„Másfél hónapja szenvedtem térdsérülést, s igazából az izmaimon érzem a kihagyást, a technikámmal nincs gond – árulta el az Európa Liga-győztes játékos. – Igazából az a kérdés, hogy a műtött térdem hogy fogja majd bírni az ugrásokat, amiket csak ma kezdtem el. De mindenképpen szeretnék pályán lenni Mariborban, a négyes döntőben. Szeretnénk a csabaiaknak visszavágni a Magyar Kupában elszenvedett vereségért, az a meccs ugyanis nagyon felpaprikázott, és remélem, hogy a csapatot is. Igazából ott nem is az a fontos, hogy hányadikak leszünk, hanem hogy igazi csapatként tudjunk együttműködni, s a meccsek után úgy jöhessünk le a pályáról, hogy mindent kiadtunk magunkból.”

Így a mérkőzés előtt Szombathelyi Szandrára – még ha nem is volt száz százalékos állapotban –, már számíthatott Jókay Zoltán, hasonlóképpen Vacsi Evelin és Pekárik Eszter is bevethetőek voltak.  Az ugyancsak az Eb csapattagjára, Lévai Vivienre, illetve a légiósok közül Paula Kleinre nem építhetett a mester.

A csabaiak az alapszakaszt száz százalékos mutatóval nyerték, így a legnagyobb babérok learatását tűzték ki maguk elé. A hétvégét megelőző sajtótájékoztatón a klub elnöke, Baran Ádám elmondta, az év elején a négyesdöntőbe jutást tűzték ki célul, immár azonban a végső győzelemmel indulnak útnak.

A játékosok fogadkoztak, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, kellőképpen felkészültek az előttük álló megmérettetésre, és küzdenek a végsőkig. Önbizalmukat erősítette, hogy a Magyar Kupát is sikerült elhódítaniuk éppen a Vasas ellenében, illetve a szezonban csupán a világhírű orosz Dinamo Krasznodar tudta csak két vállra fektetni Szasa Nedeljkovic gárdáját.

“A célunk az volt, hogy bejussunk a MEVZA négyesdöntőbe – mondta el ezzel kapcsolatban a BRSE válogatott ütője, Szakmáry Gréta, akit a Magyar Kupa döntő legjobb játékosának választottak. – Ez egy újabb célt generált, mert mostantól meg is szeretnénk nyerni a versenyt. Vasas elleni pénteki összecsapás lesz az első lépés. Erős, izgalmas meccsre számítok a fővárosiak ellen. A kupaezüst után biztos, hogy megkettőzött erővel készülnek ellenünk. A döntőbe jutás egy mérkőzésen dől el, ami éppen emiatt is nagyon nehéz lesz. Bízok a csapatban. Döntőt szeretnénk játszani és hazai pályán meglepni a szlovéneket.”

„Nem titkolt célunk pénteken a Vasas ellen nyerni, ami egy csöppet sem lesz könnyű, hiszen, sokadjára találkozunk velük, és minden egyes ellenük vívott harc más és más – ezek már Tálas Zsuzsanna gondolatai voltak a hétvége kapcsán. – Úgy gondolom, hogy ha stabil nyitással, nyitásfogadással kezünkben tudjuk tartani a mérkőzést, akkor szombaton döntőt tudunk játszani.”

Pénteken kezdetét vette a MEVZA Cup, ahol az első elődöntős mérkőzésen a Bajnokok Ligájában is érdekelt Ljubljana győzedelmeskedett a házigazdák felett. OK Calcit Ljubljana (szlovén)–Nova KBM Branik Maribor (szlovén) 3–1 (–23, 14, 19, 18)

Ezután került sor a „magyar döntőre”.

A BRSE kezdte hevesebben a játékot, de szépen zárkózott a Vasas. Egyre többet hibáztak a viharsarkiak, melyet Jókay Zoltán csapata ki is használt és a végjátékra ők fordultak előnnyel. Szasa Nedeljkovic cserékkel próbált frissíteni csapatán, Tálas Zsuzsanna helyett jött Fábián Fanny, de ez sem bizonyult elégnek a fordításhoz a magyar bajnoki címvédőnek, így a Vasas nyerte a lélektanilag fontos első játszmát.

A második szettben sem találta magát a Békéscsaba, a piros-kékek hatalmas elánnal kezdtek. Viharsarki időkérés után, Szakmáryék megkezdték a felzárkózást és már 15-15-nél állt az eredményjelző. Oda-vissza estek a pontok, a mérkőzés tetőpontján Matic nagyon okos pörgetése és blokkja után hatalmas csatában egyenlített ki a BRSE.

A harmadik játékrészben is óriásit küzdöttek a felek, szinte tapintható volt a feszültség a csarnokban, miden egyes pontért megharcoltak a lányok, érezték, hogy ennek az etapnak döntő szerepe lehet. A magyar kupagyőztes azonban ebben az időszakban már extrát nyújtott, sikerült megtörni az ellenfelet, így egy szettre került a döntőtől.

A csabaiakon érezni lehetett, hogy úgy álltak fel az utolsó szettben a pályára, hogy többet ezen a meccsen már ne kelljen. Molcsányiék rendre jó játékot produkálva szórakoztatták az őket elkísérő kisszámú, de annál lelkesebb közönséget. Az egész játék során jól teljesítő Matic mellett már társak is több szerepet vállaltak és előnnyel álltak a végjátékban. A Vasas küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, a végjáték nyílt kimenetelű lett, azonban a BRSE higgadtabb tudott maradni, a csereként beállt Kierra Holst pontjával pedig megnyerték a találkozót.

Linamar – Békéscsabai Röplabda SE – Vasas Óbuda 3:1 (–19, 24, 19, 21)

Közép Európai Liga elődöntő, Maribor. V: Isajlovic (osztrák), Schimpl (szlovák)

Békéscsaba: Soós 11, Szakmáry 16, Clement 9, Tálas 6, Matic 16, Bodnár 10. Csere: Molcsányi (liberó), Szpin 1 (liberó), Fábián, Korniss 1, Holst 1. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic.

Vasas: De Sousa 6, Miklai 12, Nagy E. 10, Villám 8, Klein 10, Hardy 7. Csere: Tóth A. (liberó), Szombathelyi Sz. (liberó), Durst 2, Vacsi 5, Windisch 1. Vezetőedző: Jókay Zoltán.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 4:2, 7:3, 7:8, 11:8, 12:13, 14:17, 16:20, 18:22. II. játszma: 0:3, 1:6, 2:9, 7:10, 12:15, 16:15, 18:18, 22:19, 23:23, 24:24. III. játszma: 4:1, 6:7, 10:8, 16:10, 19:12, 21:18. IV. játszma: 5:1, 7:5, 12:6, 16:10, 19:12, 20:19, 21:21.

Sasa Nedeljkovic: – A várakozásoknak megfelelően nagyon nehéz és kiélezett meccsen sikerült felülmúlnunk a Vasast. A második játszmától kezdve fokozatosan törtük meg az ellenfél ellenállását. Azért utaztunk Mariborba, hogy döntőt játsszunk. Igyekszünk regenerálódni és a lehető legjobban felkészülni a jó erőkből álló Ljubljana elleni fináléra.

Jókay Zoltán: – A második játszma elvesztését sajnálom, mert bennem van, hogy mi lett volna, ha sikerül megtartanunk az előnyt és jobban bírjuk a hajrát. Lehet, akkor sem nyertünk volna, de játszhattunk volna még egy játszmát. De ahhoz képest, hogy hány sebből vérzünk, nagy harcra késztettük a Békéscsabát. Jól küzdöttek és jó meccset játszottak a lányok, persze, még ennél is több van bennük, de ez akkor is fontos a jövő szempontjából.

A Vasas erejét nem vette ki az előző napi elődöntő és az előzetesen nagyobb esélyekkel induló Maribor csapatát sikerült legyőzni a bronzmérkőzésen…

A Liga harmadik helyéért folyó csatáján a házigazda, Nova-KBM Branik Maribor kezdett jobban, ám az első technikai szünet után Miklaiék egyenlíteni tudtak (8:8), majd az Ő pontjaival két pontos előnyre tettek szert. Bravúros labdameneteket bemutatva és az előnyt megtartva kezdődött a végjáték (18:20). A Maribor felzárkózott ugyan egy pontra, de Jókay mester időkérése hatott a játékosokra, és a remek napot kifogó Nagy Eszter ászával megnyerték az első játszmát (21:25, 0:1).

A második szett hasonlóképpen vette kezdetét, mint a nyitó játékrész, a szlovének szereztek vezetést, de a magyar alakulat 11-nél ismét egalizált. Egy kétes bírói ítélet ( a játékvezető a vonalbírót felülbírálta, majd a reklamáló Jókay Zoltánnak egy sárgát kiosztott) megtörte a piros-kékek lendületét, ismét hátrányba kerültek (14:11). Miklai remek nyitásaival azonban sikerült felzárkózni, sőt a vezetést is sikerült átvenni (16:18). Nagy Eszter először egy remek blokkal, majd pompás megmozdulásokkal sorra szerezte a pontokat (19:21). A sérülésből visszatérő Vacsi Evelin beállítása jó húzásnak bizonyult, remek szerva sorozatával sikerült megnyerni a második szettet és egyre kerülni a bronzéremtől (21:25, 0:2).

A harmadik játszma eleje fordítottja volt a másodiknak, a Vasas kezdett jobban, majd a vendéglátók beérték őket 11-nél. Mindkét oldalról hibák jellemezték a játékot, a nyitások szerepe viszont döntő fontosságú ezen a mérkőzésen, Windisch Kinga megmozdulásai következtek, így előnnyel sikerült fordulni a játszma második felére (12:15). A folytatásban is sokat hibáztak az együttesek, de döntő pillanatokban a budapestiek határozottságuknak köszönhetően megtartották az egy-két pontos előnyt (17:20). A szlovének az utolsó pillanatokig küzdöttek, rendkívül izgalmassá téve a végjátékot, de a harcos vasasos lányok felborítva a papírformát megnyerték a mérkőzést és egy igazán fényes bronzéremmel zárták a Közép-európai csapatok ligáját.

Nova KBM Branik Maribor – Vasas Óbuda 0:3 (-21, -21, -23)
Maribor

Nova KBM Branik Maribor: Najdic 3, Cvetanovic 3, Planinsec 11, Mlakar 12, Ammerman 11, Kaucic 7. Csere: Sobocan (liberó), Blagne 8, Vovk, Pintar 1.
Vezetőedző: Bruno Najdic.

Vasas Óbuda: Sousa 4, Miklai 8, Nagy E. 16, Villám 4, Klein 7, Hardy 9. Csere: Tóth A. (liberó), Windisch 1, Vacsi 1.
Vezetőedző: Jókay Zoltán.

 

NŐI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA, DÖNTŐ

Bár a Békéscsaba a sorozatban minden mérkőzését megnyerte, a döntőben a Ljubljana kifogott rajta, azonban a BRSE így is az eddigi legjobb magyar helyezést érte el.
brse

Parázs hangulatú mérkőzés elé nézett a nagyérdemű,a szlovének magabiztosabban kezdték a játékot, úgy tűnt, mintha a viharsarkiak vállát nyomná a teher. A belga válogatott feladó, Van de Vyver feladómunkájával és a szerb Kostics ponterős játékával jelentős előnyre tett szert a Ljubljana. A magyar csapat nem adta fel, két pontra sikerült feljönni a hajrára, de a fordítás nem jött össze (25:21).

A második szett elején is domináltak a szlovének. Taktikus nyitásokkal, remek mezőnymunkával operált a BL-ben edződő ellenfél. A csabaiaknál nem volt kimagasló egyéni teljesítmény, így csak futottak az eredmény után Molcsányiék (25:19).

A harmadik etapban mindent egy lapra feltéve küzdött a BRSE. A játékrész közepén sikerült is meglépni pár ponttal, de a rutinosabbnak bizonyuló külföldieknek mindenre volt válasza és könyörtelenül kihasználták a csabaiak hullámvölgyeit. Elmondható. hogy megérdemelten nyert a tapasztaltabb, remek erőkből álló ellenfél. A Ljubljana 2014 után ismét megnyerte a sorozatot, a Békéscsaba pedig egy hatalmas sikert aratva vehette át az ezüstérmet (25:19).
Szasa Nedeljkovics: – Kiváló tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, amelyet későbbiekben hasznosítani tudunk. Köszönjük a minket elkísérő szurkolóknak a buzdítást.

Linamar-Békéscsabai RSE – Calcit Ljubljana 0:3 (-21, -19, -19)

Közép Európai Liga döntő, Maribor. Vezette: : Schimpl (szlovák), Isajlovic (osztrák)

Békéscsaba: Tálas 5, Szakmáry 9, Soós 5, Matic 12, Bodnár 2, Clement 5. Csere: Molcsányi, Szpin (liberók) , Holst 1, Fábián, Korniss. Edző: Sasa Nedeljkovic

Calcit Ljubljana: Grudina 9, Kucej 10, Kostic 13, Potokar 8, Koleva 12, Van de Vyver 1. Csere: Jerala (liberó) , Hribar 2. Edző: Gasper Ribic

Az eredmény alakulása: I. szett: 3:5, 8:9, 10:15, 12:18, 14:22, 21:23. II. szett: 4:6, 9:9, 12:17, 17:21. III. szett: 4:7, 11:11, 16:16, 18:22.

Források:

www.hunvolley.hu

www.brse.hu

www.vasassc.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]