Az utolsó bajnok

Olimpiai bajnok BEAC-os sportolókat bemutató sorozatunk utolsó részében a 2014-ben elhunyt Németh Angélára emlékezünk.

Kovácsi Aladár, Csik Ferenc, Rajczy Imre és Prokopp Sándor után  sorozatunk utolsó részében a BEAC egyetlen női olimpiai bajnokát, Mexikóváros gerelyhajító aranyérmesét, Németh Angélát mutatjuk be.

Németh Angéla 1946-ban született Budapesten. 12 évesen, amikor először lement a Vörös Meteorba, még úgy tűnt, ígéretes magasugró-pályafutás állhat előtte. A sors azonban másképp rendelte: alighogy gerely került a kezébe, a fiatal atlétalány néhány hónappal később máris első versenygyőzelmét ünnepelhette. A gimnáziumi éveiben Németh Angéla az atlétika mellett aktívan kosárlabdázott is, ráadásul – bár „mindössze” 176 centiméter magas volt – a kosárlabdapályán centert játszott.

Olyannyira jól ment számára a kosárlabda, hogy a Vörös Meteor, majd a Budapesti Vasas Izzó játékosaként ifjúsági válogatottságig vitte. 1965-ben bekerült a Testnevelési Főiskolára, ahol döntenie kellett, melyik sportág mellett teszi le igazán komolyan a voksát: edzője, Koltai Jenő győzte meg arról, hogy a labdajátékot háttérbe szorítva a dobásra kell elsősorban koncentrálnia.

Sikere abban rejlett, hogy a nőies hátrahajlós technikáról átváltott a férfiak által alkalmazott elfordulós technikára. A legendás Németh Miklóstól saját bevallása szerint például rengeteg dolgot lesett el e téren. A mexikói olimpia előtt az volt a célja, hogy legalább 58 métert dobjon, de már az egy héttel korábban rendezett előversenyen érezte, kiváló formában van. Az olimpiai bajnokságot a másodikra dobott 60,36 méteres eredménnyel nyerte meg.

Az olimpiai aranyat követően egy évvel az 1972-es Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre. A Mexikóvárosban rendezett nyári játékokon – noha világranglista-vezetőként érkezett – sokak számára meglepetésre aranyérmes dobóatléta nagyon fiatalon, mindössze 22 évesen ért fel a csúcsra, és már rendkívül fiatalon, 26 évesen, a müncheni olimpia után visszavonult az atlétikától.

Férje, Ránky Mátyás, a magyar kosárlabdasport meghatározó alakja volt. Két lányuk született, Emese és Réka.

Németh Angéla 2014-ben, 68 esztendősen hosszas betegség után hunyt el.

Ránkyné-888x1024-608x400RÁNKYNÉ NÉMETH ANGÉLA – PORTRÉ
Születési idő, hely: 1946. február 18., Budapest
Sportág: atlétika (versenyszám: gerelyhajítás), kosárlabda
Klubjai
atlétika: Bp. Vörös Meteor, TFSE, BEAC
kosárlabda: TFSE, BEAC, Vasas Izzó
Legjobb eredményei
olimpiai bajnok (1968 Mexikóváros, gerelyhajítás)
Európa-bajnok (1969 Athén, gerelyhajítás), Eb-4. (1971 Helsinki, gerelyhajítás)
háromszoros magyar bajnok (gerelyhajítás, 1968, 1969, 1971)
Elismerései
Az év sportolónője (1968)
Az év atlétája (1968, 1969)
Budapest díszpolgára (2012)

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]