Április 25-én bedugul a Duna

A Dunai Regattán kétszáznál is többen fognak versenyezni evezésben és sárkányhajón, miközben a hangulatot a szurkolók teremtik majd meg.

A nyolc hazai egyetem (ELTE, Corvinus, BME, Semmelweis, Testnevelési, Nemzeti Közszolgálati és Széchenyi István Egyetem) evezősei profik, ahogy a két vendég, a Harvard és a Princeton University nyolcasai is azok lesznek – április 25-én, szombaton ők is részt vesznek a küzdelemben. Az evezős versenyek két elődöntővel kezdődnek, ezek 16.20-tól, illetve 17.15-től lesznek. Ezután a sárkányhajó-versenyen amatőr sportolók mérik össze erejüket 17.45-től, de itt is számíthatunk feszültségre, ugyanis egyszerre 12 egyetemi csapat fog küzdeni az első helyért. Az evezős döntő este hat és hét óra között lesz.

Megéri korábban is kilátogatni Műegyetem rakpartra, a futamok előtt és között is lesznek programok, például jóga, cheerleading bemutatók, vagy a Sound of the University zenei tehetségkutató döntője, de választhatjuk a kertmozizást is, a beerpong bajnokságot vagy a legós játszóházat is. A nap koncertekkel (Magidom, Intim Torna Illegál) és dj-kkel válik teljessé.

Egyébként az idei lesz a harmadik alkalom – először Bécs és Linz, második alkalommal pedig Csehország, Lengyelország és Szlovákia voltak a vendégek. Idén a Regatta fővédnöke, az esemény megnyitója Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete lesz.

A sajtótájékoztatón a házigazda Gundel Takács Gábor volt, aki a speciális ergométeres evezőpadot is kipróbálta. Ilyenen, valamint természetesen a vízen készülődnek már a versenyzők a megmérettetésre – szurkoljunk nekik 25-én délután!

Továbbiakról az esemény Facebook-oldalán tájékozódhattok.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]