KEK: megérkeztek az adományok Szabadkára

Az V. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján résztvevő felsőoktatási intézmények csapatai, a KEK fővédnökei és támogatói együtt gyűjtöttek sportfelszereléseket a Szabadkai Hallássérült Iskolaközpont diákjai számára.

A Vajdaságból érkező szabadkai csapat tagjainak és a Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző (MTTK) Kar Hallgatói Önkormányzatának közös szervezésében április 14-én Szabadkán került megrendezésre az MTTK sportnapja. A sportnap mottója a „a labda összeköt” szimbolikáját tekintve, hasonló a KEK eszmeiségéhez, melynek üzenete, hogy határon átívelő közösséget teremtsünk a sporton keresztül.

A KEK szervezői csapata a sportnap keretén belül egy gálamérkőzést játszott a Hallássérült Iskolaközpont diákjaival, ahol 3-2-re a szabadkai fiatalok nyertek. A mérkőzést megelőzően a KEK szervezői átadták a több mint két száz ezer forint értékű sportfelszereléseket, a Nyilasi Tibor által dedikált jegyeket, a KEK hivatalos pólóit és egy teljes mezgarnitúrát. A KEK döntőjén a pólóeladásokból és felajánlásokból összesen 100 ezer forint gyűlt össze, melyet Simon Gábor és Nagy Gergely, a KEK főszervezői adtak át az iskola tanárának, Sebők Ferencnek. Az iskola kiemelkedő munkát végez a fogyatékkal élő fiatalokért, munkát és boldogulási lehetőséget biztosítva számukra az életben. Az oktatás mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a sportra. Birkózásban, asztaliteniszben, atlétikában és labdarúgásban is kimagasló eredményeket érnek el diákjaik évről évre.

A KEK győztesének járó nyereményt, a torna első helyezettje, a Sepsi ’08 felajánlotta a diákok számára, így a szabadkai fiatalok közül tizenhárman a május 1-i héten egy hosszú hétvégét tölthetnek Budapesten, ahol többek között a Dunai Egyetemek Regattájának programján is részt vehetnek majd.

A csapatEzúton is köszönjük a résztvevő csapatok és a KEK támogatóinak segítségét, akik Beregszászról, Csíkszeredáról, Kolozsvárról, Révkomáromból, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról,  az anyaországból pedig Budapestről, Pécsről, Debrecenből és Gödöllőről érkeztek. Támogatóink között szerepel az MLSZ, az ELTE EHÖK, a Joma, az ELTE SPORT Kft., az ELTE Karrierközpont, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség, a Mayer Pincészet, valamint az Antall József Tudásközpont.

Az Európai Unió ifjúsági portáljának figyelmét is felkeltette a KEK szervezőinek önkéntes munkája, amiről az alábbi cikkben részletesebben is olvashattok.

A szabadkai jótékonysági mérkőzés résztvevői:

Sajben Stefánia (TTK matematika), Zakariás Barbara (PPK sportszervező), Orbán Csilla (ELTE-BEAC női futsal), Móczik Alexandra (BTK skandinavisztika), Sajben Marcell (PPK sportszervező), Pálffy László (ÁJK), Nagy Gergely (KEK főszervező), Fedasz Vivien (ELTE-BEAC sportszervező,) Simon Gábor (ELTE-BEAC ügyvezető)

A Szabadkai Híradó összefoglalója az eseményről:

http://www.youtube.com/watch?v=5V_RYsBgK7k#t=1035

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]