Egy ELTE-s sportoló Brazíliában

Az április 20-i brazíliai Triatlon Egyetemi Világbajnokságon Kovács Zsófia személyében ELTE-s diák is képviseli majd hazánkat.

Április 20-án Brazíliavárosban tartják a Triatlon Egyetemi Világbajnokságot, amelyet kétévente rendeznek meg. Két magyar induló is lesz a közel 120 fős mezőnyben, hazánkat Dudás Eszter és egy ELTE-s diák, Kovács Zsófia képviseli a világversenyen. A versenyzőknek 1500 méter úszásból, 40 km kerékpározásból, valamint 10 km futásból álló olimpiai távon kell majd bizonyítaniuk. Zsófinak az első 6 közé kerülés a cél.

Névjegy

Név: Kovács Zsófia

Születési év, hely: 1988, Gyöngyös

Klub: Budaörsi Triatlon Klub

Legjobb eredményei: U23-as világbajnokság 2. hely, Világkupa 5. hely, Európa-bajnoki 7. hely, Junior Európa-bajnoki ezüstérem

Korábbi EVB szereplés: 2008, Erdek, 21. hely

Tanulmányok: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, 5. éves hallgató

„9 évesen kezdtem triatlonozni, 2004 óta vagyok a válogatott keret, 2010 óta pedig az olimpiai keret tagja. Legerősebb számom a futás. Idén Brazíliavárosban szeretnék ott lenni az első 6 között.”

Hajrá Zsófi, szorítunk érted!

 

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]