Mozgásfesztivál a BEAC-on

Az eseményen az ELTE csapatai is képviseltették magukat. A szép eredmények sem maradtak el, lányaink a dobogó mindhárom fokára felállhattak…

Az ELTE Aerobik 2012 szeptemberében csatlakozott a Mozgásfesztivál versenysorozathoz.

A nemes kezdeményezés célja, hogy versenyteret biztosítson olyan sportolóknak, akik szeretik az aktív testmozgást és a megmérettetéseket, ám idejük, életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt nem tudnak elegendő időt és energiát az edzésekre fordítani. Az ELTE Aerobik 2012-ben két csapattal indult a versenyeken, és eddig minden alkalommal felállhattak a dobogóra a lányok. A tavaszi forduló első versenyének helyszínét az ELTE BEAC Sporttelep biztosította.

Négy egyesület, több mint tizenhat csapat és közel 100 néző töltötte meg a BEAC csarnokát 2013. április 20-án. A közös bevonulást követően Pulay Szilvia tartott egy közös bemelegítést, mely a szokásos módon igen nagy sikert és kipirosodott arcokat eredményezett. A versenyen az óvodás kortól a felnőtt kategóriáig indulhattak a versenyzők, ráadásul a családias hangulat eredményeként a csapatok egyesülettől függetlenül biztatták a versenyzőket.

A Step kategóriával kezdődött a verseny, majd a Dance kategória következett. A két versenyszám között fellépett az ELTE Modern jazztánc csapata, amelyről elmondhatjuk: üde színfolt volt a sok dinamikus aerobik zene és gyakorlat között. A versenyre jellemző volt a pörgés, a jó zene és természetesen az elmaradhatatlan ELTE-s hangulat, melyet a speaker, Stifler (Kovács Tamás) biztosított.

Az ELTE Aerobikos lányai nem okoztak csalódást: három csapatunk indult a versenyen, büszkén mondhatjuk el, a dobogó összes fokára felállhattak az ELTE Aerobik versenyzői. Külön öröm, hogy a szervezők és a nézők felől is csak pozitív visszajelzést kapott rendezvényünk, reméljük, hogy hagyományt teremtettünk és hamarosan következhet a folytatás!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]