Hosszú távon az ELTE a legjobb!

Az Eger-Miskolc közötti 72 kilométeres, idén 23 éves Szarvasűzők országos egyetemi váltófutóversenyen az ELTE csapata hihetetlen küzdelmek árán védte meg tavalyi elsőségét.

Az Eger-Miskolc közötti 72 kilométeres, idén 23 éves Szarvasűzők országos egyetemi váltófutóversenyen az ELTE csapata hihetetlen küzdelmek árán védte meg tavalyi elsőségét.

12 másodperc. Az ország legnagyobb egyetemi váltóversenyén, az Eger-Miskolc közötti 72 kilométeres, idén 23 éves Szarvasűzőkön az ELTE csapata hihetetlen küzdelmek árán tartotta meg tavalyi első helyét, és hozta haza a kiérdemelt kupát.  Az egész napos viadalra 75 csapat nevezett, 48-an értek célba, és több mint 15 egyetemről érkeztek hallgatók. Az ELTE a nemrég megnyert kerékpár MEFOB-ok után újabb állóképességi sportban bizonyított

Az ELTE-BEAC Gepárdok csapata igen szoros küzdelemben elsőként futott át Egerből Miskolcra az április 13-án megrendezett 23. Bosch Szarvasűzők országos egyetemi-főiskolai Váltófutóversenyen. A győzelem várható volt, mégis meglepetésszerűre sikeredett, mivel egészen az eredményhirdetésig kétperces hátránnyal számoltunk. Az elsőség így dupla, kitörő örömmel szolgált a fárasztó nap végén.

A szép, futóknak kedvező tavaszi napon megrendezett esemény helyszínéről telefonon értesítettek bennünket sportolóink. Olykor kis késéssel a térerő hiánya miatt, ám annál jobb hírekkel és kedvvel jelentkeztek. A beszámolók szerint már a leutazás is nagyszerű hangulatban telt. A szokásos gepárdos-polythlonos jókedv és versenyszellem természetesen most sem hiányozhatott, ahogy az izgalom sem, ami a történésektől távol is jól érzékelhető volt.

Az első és második helyen egymást váltva, fej-fej, avagy inkább láb-láb mellett nyargalta végig a 75 kilométert az ELTE és a szarvasűző-specialista Szegedi Tudományegyetem. Míg a 12 rövidebb-hosszabb, könnyebb és nehezebb szakaszon más csapatok szinte lehetőséget sem kaptak a közeledésre. Az egyik csapattag, Varga Dániel így mesélt a futásáról: „a szegedi (24-es rajtszámú) csapattal voltunk főleg versenyben. A 6. szakasz elején utolértem futójukat. Egy kicsit együtt mentünk, de nekem menni kellett, mert velük szemben hátrányban voltunk. Mondtam, hogy jönnie kell, de nem jött velem.”

Az egyre népszerűbb, a résztvevői számot folyamatosan növelő Szarvasűzőkön az ELTE legjobbjait felvonultató team 4 óra 24 perc 52 mp-es idővel a 65 elindult csapat között is a legjobbnak bizonyult. A verseny szoros voltát jól mutatja, hogy a többszörös aranyérmes szegedi Pajzán Majális csupán 12 másodperccel üldözött lassabban. A harmadik helyen a Debreceni Egyetem Sivatagi Rohamcsigái zártak.

Az ELTE a többi csapathoz képest kissé foghíjasnak tartható nyolcfős váltóval vett részt a megmérettetésen – kizáróan a létszám tekintetében, hiszen remek teljesítményükön mindez egyáltalán nem mutatkozott meg. Említsük nevükön győztes űzőinket: Borsányi Dániel (TTK), Csere Gáspár (PPK), Ferenc Kata (TTK), Garai Ágnes (TTK PhD), Khell Róza (TTK), Pach Péter Pál (TTK PhD), Szakács Dávid (TTK PhD), Varga Dániel (PPK).

A csapattagok a díjkiosztó után így nyilatkoztak:

–      Pierre: „Nagyon erős ellenfelet előztünk meg, szerintem ők és mi is jobbak voltunk, mint tavaly.”

–      Dani: „Jó volt még egyszer az ELTE színeiben a dobogó legfelső fokára állni!”

Gratulálunk nekik!

 

Abszolút eredmények:

 

1. ELTE-BEAC Gepárdok (ELTE)                 4:24:52

2. Pajzán Majális – USC Szeged (SzTE)                  4:25:04

3. Sivatagi Rohamcsigák (DE)                                   4:27:13

8. Söprő Szöcske (BME, SE, ELTE, BGF)                5:15:21

37. Gellérthegylakók (ELTE)                                     6:46:25

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]