Az ELTE Rómát is bevette!

Intézményünk női futsalcsapata egy nemzetközi egyetemista sportrendezvényen vett részt az olasz fővárosban.

Azt már megszokhattuk, hogy idehaza az ELTE női Futsalcsapata futószalagon szállítja egyetemünk számára a szebbnél szebb eredményeket. Nos, úgy néz ki, a lányok most már exportálják is a minőségi focit, futsalosaink ugyanis ezúttal az „Örök Várost”, azaz Rómát vették célba – és mint látni fogjuk, a hódítási kísérlet nem is volt sikertelen. A túráról Sajben Marcell, az együttes vezetőedzője készített beszámolót, ezt olvashatjátok az alábbiakban.

„Az ELTE-BEAC Női Futsal NBII-es csapata a bajnoki szünetben sem tétlenkedett, és néhány vendégjátékossal kiegészülve Rómában járt az Euroroma fantázianévre keresztelt egyetemista sportrendezvényen. Európában, Olaszországon kívül Spanyolországban, Horvátországban, Szerbiában és Németországban is rendeznek hasonló tornákat, amiket az ELTE csapatai három éve rendszeresen látogatnak! A futsalon kívül röplabda, kosárlabda, nagypályás labdarúgás, atlétika, és cheerleading sportágakban mérkőzhetnek meg egymással a hallgatók. Hazánkat idén csak az ELTE futsalosai képviselték.

Fortuna istenasszony nem a mi kezünket fogta, ugyanis a legerősebb csoportba sorsoltak minket a szervezők, így kerültünk össze a tavalyi győztes Pozsonnyal, a bejrúti egyetem csapatával és a hazai pálya előnyeit élvező római csapattal.
Az első mérkőzése hatalmas meglepetést okozva 3-1-re megvertük a pozsonyi csapatot. Kiválóan játszottak a lányok, és szebbnél szebb támadásokat vezettek, így csak a szerencse mentette meg északi szomszédjainkat egy nagyobb vereségtől. A mérkőzés első félidejében Blayer szerzett vezetést egy megpattanó lövésből, amit két csodálatos Jakab gól követett. Védekezésünk kiváló volt, az első futsal meccsét játszó Nagy két gólpasszt adott, és a kapuban debütáló Radványi is hibátlan teljesítményt nyújtott.

Szép eredménnyel térhettek hazaA győzelem után kitűnő hangulatban várhattuk a második meccset, ahol az addig veretlen Bejrút volt az ellenfelünk. A mérkőzés elején egy szemfüles góllal szereztünk vezetést, Pfundtner okosan tekerte el a labdát a kimozduló kapus mellett. Még az első félidőben megdupláztuk előnyünket, ekkor Blayer gyönyörű passzát Jakab pörgette a kapuba. A fordulás után faragott hátrányán a libanoni csapat, és egyre veszélyesebb támadásokat vezethettek, ám a félidő közepén megszereztük a torna talán legszebb találatát! Egy gyönyörű egyérintős labdakihozatal végén, Vincze bombázott a kapuba, és ezzel el is dőlt a találkozó, a bejrúti csapat már csak csökkenteni tudta a különbséget.

A harmadik mérkőzés így már tét nélküli volt számunkra, csoportelsőként várhattuk a szombati folytatást. A rómaiak második csapata ellen 3-0-s vereséget szenvedtünk, de ekkor már mi sem a legerősebb összeállításunkban álltunk ki, hiszen ez a találkozón két újoncot is avattunk Ács és Gargya személyében.

A továbbjutás után következhetett az egyenes kieséses szakasz: szombat reggel 9:30-kor kezdődött a mérkőzésünk, ellenfelünk a római egyetem első csapata volt, jól tudtuk, pokolian nehéz dolgunk lesz. A mérkőzés első perceiben máris beigazolódott, amit vártunk hogy nehéz dolgunk lesz. Sőt a hazai pálya bizony még a kelleténél is jobban lejtett, az olasz sporttárs sajnos igen “egyedi” felfogásban vezette a mérkőzést. Ilyen körülmények között a vége nem lehetett más, csak vereség…

Ennek ellenére hatalmasat küzdöttek a lányok, mindenki maximálisan odatette magát. Kijelenthetjük, az ELTE-s lányok kiváló játékot produkáltak az egész hétvége folyamán, és megérdemelten végeztek az 5. helyen.

2013 áprilisában Barcelonába látogatunk, ahová szívesen várjuk a más sportágak iránt érdeklődőket is.”

 

Kezdőcsapat: Radványi (kapus),Jakab (csapatkapitány), Blayer, Pfundtner, Vincze
Cserék: Baksai,Ács, Nagy, Gargya
Vezetőedző: Sajben Marcell
Gólszerzők: Jakab(3), Blayer, Pfundtner, Vincze

(Fotó: Baksai Éva)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]