Bravúros győzelem női röplabdázóinknál!

0-2-ről fordítva győztek röplabdás lányaink az egyetemközi bajnokság harmadik fordulójában, ezzel Kálózi Attila csapata továbbra is őrzi veretlenségét.

0-2-ről fordítva győztek röplabdás lányaink az egyetemközi bajnokság harmadik fordulójában. Együttesünk november 15-én este csapott össze a KEAC gárdájával a Szent Margit Gimnázium falai között. Az első két játszma elvesztését követően a csajok talpra tudtak állni, így sikeresen megőrizték eddigi veretlenségüket.

Meglehetősen karcsú kerettel lépett pályára múlt csütörtök este női „A” röplabda csapatunk. Éppen csak fel tudtak sorakoztatni hat játékost, köztük a vállsérüléséből lábadozó Szalma Alexandrát. Az sem könnyítette meg a lányok dolgát, hogy olyan felállásban kellett helyt állniuk, amilyenben korábban még soha. Mindez rá is nyomta bélyegét az első két játszmára, amikor is együttesünk végig statisztaszerepre kényszerült. Hiába a csapatkapitány bíztatása, az ELTE egyszerűen nem találta a helyét a pályán. És bár a Rakvács testvérek mindvégig szépen védekeztek, a támadásokat simán verte vissza az ellenfél.

A harmadik szettben azonban már teljesen más volt a játék képe. A mieinknek sikerült magasabb fokozatra kapcsolniuk, így ezúttal a KEAC-nak kellett kapaszkodnia. 19-19-ig tartották a lépést, ám ekkor együttesünk hat pontot szerzett zsinórban, így 2-1-re módosult az eredmény. Hasonlóan színvonalas játékot hozott a negyedik felvonás is. Lányaink egytől-egyig kitettek magukért, Lovász Anikó és Varga Krisztina félelmetes ütésekkel bombázta az ellenfél térfelét, míg a Rakvács-lányok továbbra is a mentések terén jeleskedtek leginkább. A fantasztikus csapatmunkának köszönhetően röplabdázóink jelentős előnyre tettek szert, melyet a szett végéig meg is tudtak tartani.

A mindent eldöntő, rövidített játszmát az ellenfél csapata kezdte jobban. Talán a mieink megijedtek a győzelem lehetőségétől, vagy egyszerűen csak elfáradtak kissé, mindenesetre Lakatos Dia a legjobbkor rukkolt elő az időkéréssel. Szavai alaposan felpörgették a társakat, mivel a következő percekben ismét az ELTE nyerte a pontokat. Röviddel a vége előtt azonban ismét úgy tűnt, hogy elfogyott a lendület, melyet a KEAC ki is használt, és 14-10-es állásnál három meccslabdához jutott. A lányok azonban egy pillanatig sem adták meg magukat, Anikó blokkjainak és Kriszta sziporkázó hálójátékának köszönhetően sikerült az egyenlítés, melynek köszönhetően az ellenfél összeomlott. A következő két pont abszolút fejben dőlt el, és mivel a mieink bírták jobban az idegek harcát, 16-14-re behúzták a döntő játszmát, és ezzel a mérkőzést is.

Mivel az ELTE az utóbbi négy évben mindig megnyerte az egyetemközi bajnokságot, így ezt a meccset előzetesen akár kötelező feladatnak is vehettük volna. Ugyanakkor a lányok edzője, Kálózi Attila úgy véli, hogy mivel a csapat tartalékosan, sérülten állt ki, mindenképp bravúrként értékelhető a nagy harcban kivívott siker. Hasonlóan vélekedett a mérkőzés után a csapatkapitány, Lakatos Dia is: „Az első két szettben nem ment jól a játék, hiszen ebben a felállásban még soha sem játszottunk. Nem voltak jók a nyitás fogadások, a nyitások, és az ütések sem. A harmadik és a negyedik játszmában feljavultunk, és ennek köszönhető, hogy nyerni tudtunk. A döntő szettben már négy ponttal is vezetett az ellenfél, de végül Anikó blokkjai megmentettek minket. Összességében nem ez volt életünk játéka, de csere nélkül, egy sérülttel mégis győzni tudtunk. Azért ez nagy szó.”

És valóban. A küzdeni akarásban egy percig sem volt hiány, egyszerűen csak nehezen állt össze a közös játék. Le a kalappal Alex teljesítménye előtt, aki vállműtétét követően is vállalta a játékot. Tette mindezt úgy, hogy jobbkezes lévén, ballal kellett összekaparnia a hozzá érkező labdákat. Bár a társak próbálták levenni róla a terhet, ám ha nem volt más a közelben, akkor bátran, saját testi épségét sem kímélve avatkozott a játékba. Bal kézzel ütött, bal kézzel szervált, és bal kézzel mentett, méghozzá nem is akárhogyan. Az ELTE női röplabdacsapatának újabb remek sikerében Szalma Alexandrának tehát elévülhetetlen érdemei voltak, de kijelenthető, hogy küzdőszellemből az egész csapat jelesre vizsgázott. Csak így tovább, csajok!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]