Miénk lett a final four!

Az ELTE rendezheti a 2012-es futsal MEFOB négyes döntőit. Ez nem olyan, mint a VB vagy az EB, a részvételt férfi és női csapatunknak is ki kell harcolnia.

„Az ELTE pályázata szinte felülírta a mérlegelési szempontokat, mert az ELTE-t az ország egyik legnagyobb, legpatinásabb és egyetemi sportmúlttal rendelkező intézményét mindig is a MEFS kiemelt partnereként tekintettük” – tájékoztatta lapunkat a pályázatok elbírálásának körülményeiről Hédi Csaba, a MEFS főtitkára. Hozzátette, minden segítséget meg fognak adni az ELTE-nek, hogy a futsal népszerűségéhez és az egyetemi sport rangjához méltó rendezésre kerülhessen sor.

Arról, hogy mégis miben verhette a többi pályázatot az ELTE anyaga, Simon Gábor, az ELTE SE ügyvezetője nyilatkozott az ELTE Online-nak. Elmondta, hogy az összeszokott szervezői teamnek nemzetközi versenyek lebonyolításában is van tapasztalata, 2010-ben és 2011-ben is egyetemünk adott otthont a Kárpát-medencei Egyetemek  Kupájának. A 16 csapatos regionális verseny, mint referencia mellett a kiépült szponzori kapcsolatok és Budapest központi elhelyezkedése is az ELTE-nek kedvezett. Simon Gábor reméli, hogy ez a siker lökést adhat az ELTE SE régi álmának, a heti fordulós futsal egyetemi bajnokság beindításának. Egy ilyen bajnokság a sportág egyetemi népszerűsítése, és az egyetemi csapatok utánpótlása szempontjából is elengedhetetlen lenne.

A futsal MEFOB-ra 11 férfi és 8 női csapat nevezett. Az áprilisi final fourba kerüléshez az ELTE férfi csapatának február 15-ig a Corvinus-t, március 15-ig pedig az Egert kell legyőznie, női csapatunk a második fordulóban mérkőzik a Debreceni Egyetem gárdájával.

Teczár Szilárd
ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]